A július 8-án nyíló, Házon kívül című köztéri kiállításról van szó, melyen Jens Galschiot dán szobrászművész alkotásait láthatja a nagyérdemű csaknem három héten át, tizenhárom, szépen kidolgozott, igényesen öntött, életnagyságú bronzszobrot, melyeket ismert dán hajléktalanokról mintázott az alkotó.
Galschiot hajléktalanjai – „akik” épp csütörtökön érkeztek meg a Modem raktárába – az egész Baltazár Dezső teret „belakják” majd, különféle, ismerős pozíciókban – tudtuk meg Gulyás Gábortól, a művészeti központ igazgatójától. – Gondolkodtunk azon is, hogy a Modem belső udvarán mutassuk be a szobrokat, de az is felvetődött, hogy a városban szétszórva helyezzük el azokat, ám ez utóbbi esetben az őrzést nem lehetett volna megoldani – tette hozzá.
A Modem az idén húszéves debreceni ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft.-vel együttműködve rendezi meg a tárlatot, rávilágítva a társadalmi problémára. – Igen összetett a probléma, amellyel mindenkinek van valamilyen formában tapasztalata, s amelyre gyakran próbál egyértelmű választ adni a társadalom, olyan formában is, hogy például kitiltaná hajléktalanokat a belvárosból, vagy nem engedi, hogy lefeküdjenek a padokra. Ez azonban nem megoldás, nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémát – hallhattuk Gulyás Gábortól.
A kiállítással a rendezők a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének rendezvényeihez is kapcsolódnak. Jens Galschiot szobrait előbb – figyelemfelhívásképp is – Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatta be a dán Projekt UDENFOR nevű szervezet, ezután Debrecenben mutatkoznak be az alkotások, majd Európa több városát is bejárják.
A július 27-éig megtekinthető tárlathoz különféle kísérőprogramok kapcsolódnak, például hajléktalan költők bemutatkozása, a ReFoMix pedig sátrat állít fel a helyszínen. A megnyitót július 8-án, a jövő csütörtökön 17 órától tartják a Baltazár téren.