2010.09.3 04:17; Frissítve: 2010.09.3 04:17


Évi százezer lakás újulna meg Magyarországon

Évi százezer lakás újulna meg Magyarországon
A panellakók számára ígértesnek tűnik a kormány 2011-ben induló, energiatakarékossági célú lakásfelújítási programja, melyre a tervek szerint évi százmilliárd forintot költenek.

A projekt évi százezer lakás felújítását célozza meg, állami segédlettel. A rekonstrukcióra leginkább az országban lévő mintegy félmillió panellakás tulajdonosai szorulhatnak rá, de szó van közintézmények felújításáról is.

Tegyük fel, hogy…

„Nem ismerem pontosan a konstrukció részleteit, nem tudom, hogy miként kapcsolódik hozzá esetleg kamattámogatás vagy hitelgarancia, ezért a hatását is nehéz megbecsülni. Tegyük fel, hogy valaki hárommillió forintba kerülő energiatakarékossági célú lakásfelújítást csináltat; ha ehhez kap az államtól mondjuk egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, mellé kapnia kell kamattámogatást és/vagy hitelgaranciát is, hiszen a legtöbb családnak nincs erre a célra kétmillió forintja.

Az lenne a cél, hogy a százmilliárd forintnyi állami forrás további 200-300 milliárd forint magántőkét, illetve banki hitelt mozgósítson az ágazatban” – válaszolta a Napló érdeklődésére Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki egyébként maga is egy építőipari vállalkozás vezetője.

Hadházi László, a Hadházi-Bau Kft. ügyvezetője azt mondja, hogy bár a panelprogram kiterjesztése jól hangzik, ő jobban örülne annak, ha az Orbán-kormány visszatérne a nyolc évvel ezelőtti újlakás-építési programjához. „Tudom, hogy sokan támadták az akkori kabinetet azzal, hogy a gazdagokból még gazdagabbat csinált, arról viszont nem beszélnek, hogy ez mennyi munkát és milyen mértékű foglalkoztatást generált. „A mi cégünk a panelprogramban eddig nem vett részt, de évi százezer otthon felújítása az építőiparban kisvállalkozások egész sorát menthetné meg” – jelentette ki az ügyvezető.

Ha profin csinálják…

Száraz Zsolt is úgy véli, hogy noha az ő cége alapvetően az újlakás-piac élénkítésében érdekelt (a társaság évek óta minőségi társasházakat épít), a panelprogram ilyen mérvű kiterjesztése mindenképpen mentőövet jelenthet sok cég számára. – Ha tényleg lesz évi százmilliárd forintnyi állami forrás százezer korszerűtlen panellakás energiatakarékossági célú felújítására, és a munkálatokat professzionálisan végzik el (tehát nem állnak meg a falak külső szigetelésénél és a nyílászárók cseréjénél), azzal mindenki jól jár – jelentette ki az Épészcad-M Kft. ügyvezető igazgatója.

„Rajtunk érdemben az segítene, ha az elmúlt években már megépült, de pontosan a finanszírozás ellenehetetlenítése miatt nehezen értékesíthető, vagy éppen eladhatatlan újlakás-állomány értékesítésében lenne partner az állam. Új építésű lakások tömegesen maradtak a beruházók nyakán, miután az előző kormány megszűntette a szociálpolitikai támogatást, és ezzel méginkább beszűkítette a hitelhez jutás lehetőségeit.

A vállalkozások versenyt futnak, hogy ki, meddig képes finanszírozni a nyakán maradt lakásállományt, csakhogy ez nem megy így sokáig’” – adott hangot a témával kapcsolatos véleményének Antal Attila, az Anna-Bau 97 Kft. ügyvezető igazgatója.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Együtt Egy-másért segélykoncert Debrecenben
Debrecen - A debreceni Gázvezeték utcai Freedom Közösségi Ház "Hallo-Más" Együtt Egy-másért címmel [...] tovább »
Kibővült adatszolgáltatási kötelezettség
Hajdú-Bihar - Változott a szigorú számadású bizonylatok adatszolgáltatási kötelezettsége – hívja fel a [...] tovább »
A lebombázott vasútállomás is szóba fog kerülni Debrecenben
Debrecen. A cívisváros múltja, története iránt érdeklődőket, az arról szívesen beszélgetőket várja [...] tovább »
Kolbászfesztvál testvértelepülésekkel Szentpéterszegen
Szentpéterszeg - Hatodik alkalommal rendezték meg Szentpéterszeg civil szervezetei és a település önkormányzata [...] tovább »
Nyitott óvoda: az első osztályt is ugyan ott kezdik a Bólyai János Általános Iskolában
Debrecen - A debreceni Bólyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása