2010.08.20 13:38; Frissítve: 2010.08.20 13:38


Elvágták a nyakát és a vízbe dobták Hajdúnánáson

Elvágták a nyakát és a vízbe dobták Hajdúnánáson
Hajdúnánás – A tizenéves hajdúnánási áldozatot a Keletiből hozták fel.

Tizenéves fiatalok végeztek társukkal; a fiú holttestét csütörtökön hozták a fel a Keleti-főcsatornából Hajdúnánás külterületén. A kegyetlen emberölés körülményeiről Kelemen Éva rendőrségi szóvivő pénteken nem kívánt részleteket elárulni.

Mindössze annyit közölt, hogy a rendőrség két fiatalkorú, azaz 14-18 év közötti személy ellen indított büntetőeljárást emberölés bűntett megalapozott gyanújával. A gyilkosság Hajdúnánás külterületén történt, a gyanúsítottakat őrizetbe vették, s kezdeményezték letartóztatásukat – tette hozzá a hadnagy.

Horgászni mentek a gyanúsítottakkal

A Napló információ szerint a tettesek és áldozatuk 15-16 éves fiúk, akiket szorosabb ismeretség fűzött egymáshoz. A sértett a hét derekán horgászni ment a gyanúsítottakkal, ám este nem tért haza. Az édesanyja szólt a rendőrségnek, és azt is elmondta, kikkel látta legutoljára a gyermekét.

A rendőrök a tűzoltóság bevonásával keresni kezdték a fiút a Keletiben, s már több kilométeren átfésülték a vizet, amikor a tiszacsegei híd közelében rábukkantak a megszúrt, átvágott nyakú holttestre. A városban azt beszélik, hogy a felek néhány cigarettán vesztek össze, majd a két fiú hátulról rátámadt áldozatára.

A rendőrség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását követően, a jövő hét elején sajtótájékoztatón számol be a gyilkosság részleteiről.

RaL

Elvágták a torkát és hátba szúrták áldozatukat a gyilkos tinédzserek Hajdúnánáson

Két fiatal meggyilkolta harmadik társát Hajdúnánás határában


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés