2010.07.28 08:54; Frissítve: 2010.07.28 08:54


Elszállították az észak-kínai leopárdot

Elszállították az észak-kínai leopárdot
Észak-kínai leopárdot szállítanak 2010. július 28.-án a Nagyerdei Kultúrparkból a németországi Stalsund állatkertjébe. Képek a cikkben!

A kis nőstény 2009. július 15.-én született a debreceni állatkertben. Szülei 2004. decemberében érkeztek a Magdeburgból illetve Halleból. Harmadik alkalommal született kölyke ezeknek a leopárdoknak.

Megsérült

A kölyök három hetes korában megsérült. Anyja karmai okozták sérülését, ami miatt orvosi ellátásra szorult. Sebe szépen gyógyult, de a folyamatos orvosi ellenőrzés miatt nem kerülhetett vissza anyjához, hanem dajkakutya szoptatta. A dajkakutya menhelyről érkezett, és két kölyke mellé fogadta be a kis leopárd kölyköt. A kutyus és kölykei azóta örökbefogadókhoz kerültek.

Veszélyeztetett alfaj

Az észak-kínai leopárd egy veszélyeztetett leopárd alfaj, természetes élőhelyén már csak 1500 egyede él, és európai állatkertekben is mindössze 34 példánya látható. Ezért jelent nagy örömöt, hogy már harmadik alkalommal indulhat útnak innen a debreceni kertből szaporulat.

A leopárdoknál 2-3 kölyök születik egy alomban, de a magas halálozási arány miatt csak 1-2 marad meg. Természetes körülmények között 3 hónapos korukban kisérik el anyjukat először vadászni és 18-23 hónapos korukig maradnak anyjukkal.

 

Kattintson a képekért!



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Az adózásról kérdeztek
Debrecen - Örökölt lakás eladásából származó jövedelem bevallásával, egészségügyi hozzájárulással, [...] tovább »
A diplomásokat oktatóként vonják be a programokba
Debrecen - A közfoglalkoztatás és a startmunka mintaprogramok visszavezethetnek a munkába tovább »
Újraindul a marhaexport Törökországba
Budapest - A törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, s ezért ismét engedélyezik a az [...] tovább »
Hideg idő – A leghidegebb éjszakák következnek, megdőlhetnek a hidegrekordok
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és [...] tovább »
Új ruhákat kaptak a gyerekek Nagymacson
Nagymacs - Több mint egymillió forint értékben osztott szét ruhát Pajna Zoltán alpolgármester a helyi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása