2010.07.23 12:32; Frissítve: 2010.07.23 12:32


Előbb a Campuson, majd club koncerten Kovács Kornél

Előbb a Campuson, majd club koncerten Kovács Kornél
2003 szeptember 12-én, hetvenegy éves korában meghalt Johnny Cash, a legenda, fenegyerek, az ikon. Botrányos élete sokakat megfertőzött, Hollywood oscar díjas filmmel tisztelgett emléke előtt. Magyarországi prominens követőjével, Kovács Kornéllal „Kori”-val, a Johnny Cash Cover Band alapítójával beszélgettünk a zenekarról.

- Már több mint tíz éve zenélsz, először Debrecenben és most Budapesten. Különféle formációban láthatunk és hallhatunk a mai napig. Honnan jött az ötlet hogy Johnny Cash dalait fogjátok feldolgozni?

- A nyughatatlan zenekar 2010 márciusában alakult, és nem titok hogy a Nyughatatlan című film inspirálása. Nagyon megragadott a filmben ábrázolt figura jelleme és zenéje. Így elkezdtem komolyan foglakozni vele, utána néztem a dalainak, feldolgozásainak és elkezdtem tüzetesebben tanulmányozni az életét, ami a számain keresztül is átsüt. Ez egyfajta zenészi fanatizmussá vált, nem beszélve arról, hogy a hangfekvésem is erősen hasonlít az övéhez.

- Te vagy a gitáros énekes frontember. Kik játszanak még a csapatban?

- Két állandó zenésztársammal koncertezünk ebben a formában. Kalmár Tibor basszusgitárossal, akit a még a korábban alapított de párhuzamosan most is működő KORNÉLKÜL-ből ismerek. A doboknál pedig Nagy Zoltánnal, aki öreg rókaként már több zenekar tagjaként verte az ütemet, többek között Vörös István mögött a PROGNÓZIS-ban.

- Hány dal szerepel a repertoárban?

- Több mint húsz számot adunk elő a másfél órás koncerten, amik között nem csak Johnny Cash saját szerzeményei szerepelnek, hanem azok a feldolgozások is amiket még ő vett lemezre. Szóval a Depesche Mode-tól, a U2-n keresztül, egészen a Nine Inch Nails-ig mindent játszunk, végig persze a mester szellemét idézve.

- Miben lesz más ez a koncert mint a többi?

-Először is a Tepsi színpadán még nem zenéltünk, és nagyon illik a zenéhez a kocsmás lokálhangulat, aminek az atmoszféráját, vagy legalább is egy részét a hely és közönsége fogja kölcsönözni. Amit még meg kell említenem, mint szokványostól eltérőt, hogy a doboknál most Sándor Balázs fog kísérni, akit a KUTTYA zenekarból ismerhet a közönség.

- Nem csak a NYUGHATATLAN ZENEKAR, hanem a KORNÉLKÜL is fellép. Hol és mikor láthatunk titeket?

- Ma, azaz július 23-án, pénteken a CAMPUS POP ARÉNA színpadán 17:30-tól fog játszani a KORNÉLKÜL ahol többek között a MEDDIG HALVÁNY A KÉP című albumunkról fognak dalok megszólalni. Szombaton, július 24-én pedig a TEPSI-ben lépünk porondra 20 órai kezdettel a JOHNNY CASH COVER BAND-el. Mindenkit szeretettel várunk!



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Csütörtöki programok Debrecenben
Debrecen - Nézze meg milyen programokat kínál Debrecen csütörtökön az érdeklődőknek! tovább »
Az adózásról kérdeztek
Debrecen - Örökölt lakás eladásából származó jövedelem bevallásával, egészségügyi hozzájárulással, [...] tovább »
A diplomásokat oktatóként vonják be a programokba
Debrecen - A közfoglalkoztatás és a startmunka mintaprogramok visszavezethetnek a munkába tovább »
Újraindul a marhaexport Törökországba
Budapest - A törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, s ezért ismét engedélyezik a az [...] tovább »
Hideg idő – A leghidegebb éjszakák következnek, megdőlhetnek a hidegrekordok
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása