2009.01.14 15:38; Frissítve: 2009.01.14 15:38


Éjszakai túrák csillagnézéssel

Éjszakai túrák csillagnézéssel

Debrecen /Hortobágy – A Hortobágyi Nemzeti
Park is csatlakozni kíván az amerikai
kezdeményezésre indult
„Csillagos-ég Parkok” programhoz
2009-ben, a Csillagászat Nemzetközi
Évében.


A Hortobágyi Nemzeti Park is csatlakozni
kíván az amerikai
kezdeményezésre indult
Csillagos-ég Parkok
programhoz 2009-ben, a Csillagászat
Nemzetközi Évében

mondta el Gyarmathy István, a
Hortobágyi Nemzeti Park
igazgatóhelyettese szerdai
sajtótájékoztatóján.


Ennek érdekében külön figyelmet
fordítanak a fényszennyzettség
mérésére, annak
csökkentésére, az
élővilágra gyakorolt
hatásának megfigyelésére. A
munkához pályázati forrás
áll rendelkezésre és részt
vesznek benne a Corvinus Egyetem
tájépítész hallgatói
is.

A Nemzeti Park idén éjszakai
túrákkal, az erdei iskola
csillagászati foglalkozásaival
bővíti ismeretterjesztő
programját.


Magyarországon május
16-17-e éjszakáján valamennyi
nemzeti parkban – így
Hortobágyon is -
csillagnéző túrát tartanak
majd – mondta Gyarmathy
István.


Amerikai kezdeményezésre szerte a
világban „Csillagos ég
parkok” jönnek létre, nálunk a
Zselici Tájvédelmi
Körzetnél
és a
HNP-nál kezdődtek meg az
előkészítő munkák; ha
teljesítik a feltételeket, akkor
kapják meg a címet.


Első lépésként
felmérik a fényszennyzettséget
és annak élővilágra gyakorolt
hatását.


Ebből a szempontból a HNP
szerencsés helyzetben van, inkább csak a
szomszéd területek fényét
kell távol tartani. A programra a
Norvég Alapból 2,9 millió
forint áll rendelkezésre.


– Az épületeken kívüli
világítás fényének
mindössze 10 százaléka kerül
oda, ahova szánjuk, a többi
szétszóródik, 20
százalék az égboltra vetül.


Az utóbbi években jelentős
felvilágosító és
kampánymunka kezdődött a
fényszennyezettség
csökkentése érdekében,
és történt is már
pozitív irányú elmozdulás
– magyarázta Gyarmathy
István.


– Természetesen nem a
közterületek
világításának
megszüntetése a cél, hanem csak
annak racionalizálása. A
fényszennyezettség nem csak az
égbolt megfigyelését zavarja, de
kedvezőtlen ökológiai hatása is
van: ne felejtsük el, az
élővilág fele éjszaka
aktív!

Nemzeti Parkunk gazdag
ízeltlábú faunával
dicsekedhet, sok védett fajjal: többek
között ezeknek egyedeit kell óvni az
őket csapdába ejtő
világító testektől.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Állatorvosi ügyelet Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy hová fordulhat kisállatainak panaszaival a hétvégén Hajdú-Biharban! tovább »
Ügyeletek a hétvégén Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hová fordulhat problémáival a hétvégén megyénkben! tovább »
Diákok bántalmaztak tanárokat Debrecenben
Debrecen, 2012. február 3., péntek (MTI) - Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény [...] tovább »
Betti, a nap szépe
Debrecen - Betti debreceni egyetemista,aki mentőstisztnek tanul, mottója: Az elme önmagában képes a Poklot Mennyé, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása