Majdnem felére csökkent az Amerikai Egyesült Államokban tanuló magyar hallgatók száma az elmúlt 9 évben, miközben nálunk több mint dupla annyi amerikai diákoskodik a felsőoktatási intézményekben, mint 2001-ben – hangzott el hétfőn a „Study in the U.S” elnevezésű szemináriumon a belvárosi közösségi házban. Az előadáson Dan Travis, az USA budapesti konzulja és Barbara Coons Fulbright-ösztöndíjas kutató is felszólalt. Az érdeklődők egy 2009-es jelentés alapján megtudhatták, hogy az egyesült államokban tanulók magyarok száma a 2007/08-as tanévben mintegy 4 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Mindez nem újkeletű, hiszen míg 2002-ben 1.242 egyetemista tanult valamelyik tengerentúli intézményben, addig idén már csak 680.

A Magyarországon tanulmányokat végző amerikaiak száma ezzel szemben ugrásszerűen megnőtt: 2001-hez képest a növekedés 105 százalékos. A rendezvényen az is elhangzott, hogy a nemzetközi hallgatók száma az amerikai egyetemeken az elmúlt évhez képest 8 százalékkal nőtt, így 670 ezer fővel idén a legmagasabb a nem-amerikaiak száma az ottani felsőoktatási intézményekben.

Az Education USA tanulmányi tanácsadó központok világszerte azt a szerepet töltik be, hogy az adott ország fiataljait tájékoztassák az amerikai oktatási rendszerről, a jelentkezés menetéről, a vizsgákról, ösztöndíjakról. A debreceni Amerikai Kuckó 2009 nyara óta hivatalosan is az Education USA hálózat tanácsadó központja. A november 16-tól 20-ig tartó Nemzetközi Oktatási Hét keretén belül zajló „Study in the U.S”című szeminárium-sorozat végigvezeti a hallgatókat a felkészülés és jelentkezés minden fázisán.