2008.12.3 04:50; Frissítve: 2008.12.3 04:50


Egy színfolttal kevesebb a belvárosban

Sokan állnak meg csodálkozva az Aranybika alatti Gara Cukrászda előtt, melynek az ablakán egy felírat hirdeti, hogy megszünt. Egyeben tulajdonosa tudatja, a Kálvin téri üzlete még még üzemel.

Másfél éve gondolkodott Gara Gyula a cukrászda felszámolásáról, mert csak ráfizetésesen tudta fenntartani.

Mint mondja, az utóbbi években megnövekedett energiaárak, illetve bevezetett adónemek miatt döntött a közkedvelt cukrászda megszüntetéséről, és a jövőben csak a Kálvin téri üzletére koncentrál, annak emeletére telepíti a cukrászüzemét is.
Cáfolta, hogy a magas bérleti díj miatt költözött volna el, mert szerinte rendkívül korrekt szerződést kötött a Cívis Hotels Zrt.-vel előbb öt, majd tíz évre, amiből hét még hátra lenne. Nehezen hozta meg a döntést, hiszen jó vendégköre volt, ám, ha eddig nem tette, ezután sem akart „ügyeskedni”.

A cukrászat nyersanyag, bér és időigényes, így ma már csak a saját tulajdonú üzletben lehet nyereséges – állítja Gara Gyula, akinek 12 dolgozóját kellett elküldenie, de büszke rá, hogy valamennyien találtak már munkát.

Információnk szerint a négyszintes, 370 négyzetméteres üzletet a két szomszédos helyiséggel a Tóth Könyvkereskedés tulajdonosa szeretné megvásárolni.

  • Apollo Superior: új üzletközpont épül Debrecenben Látványtervek az Apollo Superior üzletházról 20008.12.01.
  • Apolló üzletház épül Apolló Mozi alapkő letétel 2008.09.09.
  • Így néz ki belülről a Fórum Így fest belülről a Fórum 2008.11.12.  
  • Új munkalehetőségek a Fórumban
  • Új pláza nyílik Debrecenben 
  • Nyílik az új bevásárlóközpont 
  • Debrecenben a legnagyobb 


  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
    Nyitott óvoda: az első osztályt is ugyan ott kezdik a Bólyai János Általános Iskolában
    Debrecen - A debreceni Bólyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény [...] tovább »
    A didergő király Debrecenben
    Debrecen - A didergő király  című gyermekelőadást nézhették meg az érdeklődő apróságok és kísérőik [...] tovább »
    Informatikusok vehették át diplomájukat Debrecenben
    Debrecen - A Debreceni Egyetemen díszudvarán 150 friss informatikus vehette át az oklevelet szombaton. tovább »
    Megújult a református kollégium Debrecenben
    A Debreceni Református Kollégium „A” épülettömbjének látogatóbarát fejlesztése című projekt záró [...] tovább »
    Eddig 190 fát mentettek meg a kivágástól Magyarországon
    Budapest, Debrecen - Már 34 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek az IKSZ programja keretében. tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása