2010.02.6 16:50; Frissítve: 2010.02.6 16:50


Disznótor az összefogás jegyében

Disznótor az összefogás jegyében
A 2010-es esztendőt a település a derecskei összefogás évének kiáltotta ki, aminek legkiemelkedőbb eseménye az elszármazottak találkozója lesz, de a szombati nagyszabású disznótor is ennek szellemében zajlott. Bene Viktória tudósítása.

A rendezvény házigazdája, Bakó István polgármester köszöntötte a piac terén összegyűlteket. Ezután a zsűri elnöke tájékoztatta a versenyen résztvevőket a szabályokról. Tizenkét település versenyzői voltak jelen, akik hat kategóriában bizonyíthatták be rátermettségüket. Ezek: házi pálinka, hagymásvér, lacipecsenye vagy újhús, hurka, kolbász és toroskáposzta. A résztvevők a kis hajdúvárosok és azok testvértelepülései – innen is kapta a rendezvény a Hajdú Komák és Konok Kunok című elnevezést. A díjazott településeknek a díjat Sápi Imre pálinkafőző vállalkozó ajánlotta fel, ami egy díszüvegben lévő pálinka, mellékelve hozzá pedig egy fektetett lapon a disznótor jelmondata.

- A rendezvénynek két célja van: az egyik a hagyományőrzés, a másik célja a Kis Hajdúvárosok Szövetségének tartalommal való feltöltése. Az egyik ilyen, hogy az emberek találkoznak, és barátságokat kötnek egymással. – mondta Dr. Fülöpné Sípos Ilona a derecskei művelődési központ igazgatója.

Több száz érdeklődőt lehetett látni a helyszínen, akik a felállított sátraknál megfigyelhették, hogyan készül hagyományosan a hurka és a kolbász.

Pallás Imréné, a Konyárt képviselő csapat egyik tagja elmondta lapunknak, hogy reggel hatkor értek a helyszínre, ahol átvették a felszereléseket. Ezután hagymásvért, citromos teát és pogácsát készítettek, amibe belekóstolhattak a járó-kelők. A nagyfokú érdeklődés nagyon meglepte és látja, hogy a csapatok megpróbálják a legjobbat kihozni magukból – tette hozzá.

Balogh Tibor, a nagyszalontai csapat böllére vezette be a bámészkodókat a hagyományos ételek készítésébe. A szalontai csapat három féle hurkát is készített hagyományos módon: májast, tüdőst és véres hurkát, sőt az orjalevest igazi házi csigatésztával tálalták. A csapat a hangulattal és a szervezéssel egyaránt meg volt elégedve és remélik, hogy jövőre is részt vehetnek a disznótoron.

Az idő kedvezett a résztvevőknek, mivel nem havazott. Az egyik standon forralt bort árusító fiatalember szerint a hangulat remek és az emberek is derűsek. Véleménye szerint a hagyományőrzés nagyon fontos, illetve a mi felelősségünk, hogy a határon túlról érkezőket úgy fogadjuk, mintha hazaiak lennének.

Bene Viktória



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Állatorvosi ügyelet Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy hová fordulhat kisállatainak panaszaival a hétvégén Hajdú-Biharban! tovább »
Ügyeletek a hétvégén Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hová fordulhat problémáival a hétvégén megyénkben! tovább »
Diákok bántalmaztak tanárokat Debrecenben
Debrecen, 2012. február 3., péntek (MTI) - Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény [...] tovább »
Betti, a nap szépe
Debrecen - Betti debreceni egyetemista,aki mentőstisztnek tanul, mottója: Az elme önmagában képes a Poklot Mennyé, [...] tovább »
Hideg idő – Elkezdett havazni, szombatra harmadfokú riasztást adtak ki – ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön már havazik, az Országos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása