2010.08.20 19:52; Frissítve: 2010.08.20 19:52


Biciklis korzó volt a Békás-tónál Debrecenben

Biciklis korzó volt a Békás-tónál Debrecenben
Idén a tavalyinál is nagyobb sikert aratott a Tekerj a Virágkarneválra! program, aminek keretében virággal feldíszített biciklik vonultak végig a karneváli útvonalon augusztus 20-án.

A Békás tónál megrendezett Biciklis Korzó pedig további kellemes és izgalmas programokat kínált a karneváli hangulatban nem csak a kétkerekűvel érkezőknek, de a gyalogosoknak is.
Különleges és egyedi bringákat próbálhattak ki az érdeklődők, de lehetőség volt családi kerékpáros versenyen, városnéző sétán, vagy gyorsulási illetve lassulási versenyen való részvételre is. Hatalmas volt a tömeg, nagyon sokan kíváncsian nézelődtek az érdekes drótszamarak illetve az árusok kínálata között.

 

Kisállatokat is simogathattak

 
Gold- Sprint versenyt rendeztek kora délutántól- egy speciális görgős szerkezet segítségével mérettethették meg magukat a győzelemre szomjasak az örökhajtós pályakerékpározás világában.
Ügyességi valamint KRESZ pálya is segítette a kerékpáros-szemlélet átérzését. Biciklialkatrészből épült használati tárgyakat állítottak ki, de kisállítot is simogathattak az érdeklődők.
Emellett huncut-bicikliket tesztelhettek a bátrabbak.
A kerékpáros szépségverseny győztesét is itt választották meg.

Biciklis korzó – képek

Kattintson a képre a fotókért

Gold Sprint verseny a Kerékpáros Korzón – videó

Kattintson a képre a videóért!


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Bokréta Foltvarrókör a Méliuszban
Debrecen - A Bokréta Foltvarrókör kiállítását csütörtök délután nyitották meg a Méliusz Juhász Péter [...] tovább »
Átiratok festményen a Hal közben
Debrecen - Appelshoffer Péter, kortárs festőművész „Átiratok” című kiállítása csütörtökön nyílt a [...] tovább »
Oszkó Péter a Romkertben: A haza és haladás ügye
Debrecen - Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter vendégeskedett azon a vitaesten, melyet Haza és haladás címmel [...] tovább »
Nem tetszik a jobbikosoknak, hogy itt van Gyurcsány
Debrecen - És ennek hangot is adtak, amikor az ex-miniszterelnök a Bika-beli fórumra tartott. tovább »
Blues-Jazz Jamboeree Hajdúböszörményben
A XII. Jazz-Blues Jamboree-t rendezik meg május 25-26-án Hajdúböszörményben. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés