04.23.
Kezdeményezte a Balla Irma-gyilkosság gyanúsítottjának, a néha önkormányzati képviselő fiának előzetes letartóztatását az ügyészség. A bíróság csütörtökön dönt arról, letartóztatja-e a jelenleg őrizetben lévő, 29 éves S. Sándort.
Az ügyészségi felügyelet mellett zajló nyomozás azért tartott több mint egy évig, mert a gyanúsítást a lehető legjobban körül kívánták bástyázni bizonyítékokkal. „A gyanúsított őrizetbe vételének elrendelése mellett a személyére vonatkozó nyomozási cselekmények folyamatban vannak.
Az eljárás érdekében a nyomozó hatóság jelenleg további, részletesebb tájékoztatást nem adhat” – közölte Sápi Tibor, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Így egyelőre azt sem árulták el, mi lehetett a szörnyű bűncselekmény indítéka. Lapunk információi szerint a gyanúsított Balla Irma fia.
Választókerülete minden nyűgjét ismerte |
| Balla Irmát 2006 októberében harmadszor választották a 4. számú választókerület önkormányzati képviselôjévé. Azt, hogy tökéletesen tisztában volt az ott élők problémáival, a debreceniek maguk is elismerték. Az 58 éves korában elhunyt Balla Irmát 2006 októberében harmadszor választották a debreceni 4. számú választókerület önkormányzati képviselôjévé. Azt, hogy tökéletesen tisztában volt az ott élők problémáival, nem csak párttársai állították róla, hanem a debreceniek maguk is elismerték. Ha kellett játszótér, sportpálya felújításáért dolgozott, fedett autóbuszvárók létesítéséért kilincselt, járdát, utat javíttatott. A kétgyermekes, elvált asszony elsôként sietett a tavaly februári fényesudvari paneltűz károsultjai segítségére, s egyébként is jellemző volt rá, hogy energiáit nem kímélve képes küzdeni a közért.< |
RaL