2009.09.19 11:05; Frissítve: 2009.09.19 11:05


Az élet osztja a szerepeket

Debrecen – Talán érdemes lett volna
kitenni a tizennyolcas karika jelzést a
plakátra – gondoltam – amikor meghallottam az
előadás első néhány
meglehetősen obszcén szavát
(„„bazd meg, de szép”), és
a majd’ mellettem ülő kilencéves forma
kislányra néztem.

És valóban: A XV. debreceni Alternatív
Színházi Szemle szombat
délutáni előadása, a Kasimir
és Karoline meglehetősen
„ütősre” sikerült. Az eredeti
szerző Ödön von Horvath, az eredeti kor a
nagy gazdasági világválság
(1931), a megjelenítendő helyszín a
müncheni Octoberfest; most kicsit
másképp – Forgács
Péter
rendezésében. 



A történet? A szokásos. A csaj
elhagyja a pasiját. Csakhogy a pasi épp
most vesztette el a munkáját… A csaj
többet akar, és ezért akár
tisztességtelen viselkedésre is
képes – lenne.


A nyíregyházi Móricz
Zsigmond Színház

színészei igazán kitették a
magukét: no nem egészen szó
szerint, bár Széles Zita
Karoline-ként szabadult meg
felsőruházatától
(szigorúan csak fehérneműig!),
Horváth Sebetyén Sándor pedig
– Schürzinger gyermekkabát
osztályvezető szerepében – egy
ízben kisgatyára vetkőzött.

Összefolyik múlt és
jelen


A nézőtér a színpad
meghosszabbítása, két
lelátó szemben egymással,
tükörképet tartva. Amit látunk,
az a valóság, a világ, amelyben
élünk. Most akkor ki néz kit? A 29
szereplő egy-egy emblematikus figura;
tanár, rendőr, felszolgáló,
közmunkás,
örömlány…


A darab pikantériája, hogy az összes
szereplő végig a
„színpadon” van, és minden
gesztus, megnyilvánulás
jelentéssel bír. Mai a szöveg, a
dalbetétek és még valami: a
helyzet. Válság van, ami tönkretesz
mindent. Az erkölcs, a szerelem semmivé
foszlik, folyik az alkohol, és ebben a
mámoros világban próbálnak
a szereplők boldogulást találni.


A középrészben bevonul egy
porondmester és társulata; jelenünk
vezető politikusai. Vezényszóra
énekelnek, közben a porondmester
elszavallja József Attila
Két hexameterét
(„„Mért legyek én
tisztességes? Kiterítenek
úgyis!/Mért ne legyek
tisztességes! Kiterítenek
úgyis.”) És még sok
más aktuális elem is megjelenik.


Rendezőnk olyan klikkekkel
színesítette a műsort, mint az
Aranka szeretlek kezdetű Open stage-dal, vagy
Vámosi János
Járom az utamja. Az alkoholmámorban
végül eljutunk a tetőpontig, a
szereplők egymásnak esnek; pro és
kontra támadják egymás: a
jogász, tanár, mentős, roma…


A megoldás: hiába jön rá
Karoline, hogy Kasimirt
(Avass Attila) szereti, már nem
lehet semmi a régi. Schürzinger a szavak
gyógyító erejét
kutató Emil Coué-től vett
önszuggesztív mondatával igyekszik
az embereket visszaterelni hétköznapi
kómájukba: csak el kell hinnünk,
hogy minden egyre jobb és jobb lesz, minden
megoldódik.


Tehát nagy levegő és mindenki
ismételje hangosan: „„Napról
napra minden szempontból egyre jobban és
jobban vagyok.” Az üzenet? Mindenki vonja le
magának a tanulságot.

Kovács Anita



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Keresd a helyit: már mozgalom
Debrecen - A VAN Alapítvány a helyi termékek megítélését mérte fel és segítette. tovább »
A Miskolci Szimfonikus Zenekar a Debreceni Egyetemen
Debrecen - A Miskolci Szimfonikus Zenekar adott hangversenyt szerdán este a Debreceni Egyetem aulájában, Edward Elgar [...] tovább »
Csütörtöki programok Debrecenben
Debrecen - Nézze meg milyen programokat kínál Debrecen csütörtökön az érdeklődőknek! tovább »
Az adózásról kérdeztek
Debrecen - Örökölt lakás eladásából származó jövedelem bevallásával, egészségügyi hozzájárulással, [...] tovább »
A diplomásokat oktatóként vonják be a programokba
Debrecen - A közfoglalkoztatás és a startmunka mintaprogramok visszavezethetnek a munkába tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása