14:00: Kósa Lajos polgármester és Leposa István, a piacot üzemeltető közterületfelügyet vezetője csütörtökön átvágta a nemzeti színű szalagot, majd a meghívottaknak bemutatták az új Nagypiacot
A polgármester hangsúlyozta: Magyarország egyik legnagyobb értékű magánerős ingatlanberuházása a Csapó utcai rehablilitáció, s „nagyon büszkék vagyunk rá, hogy debreceni finaszírozással, debreceniek munkájával épül”.
A Dexium Kft. 1,6 milliárd forint értékű telekért cserébe vállalta a Nagypiac felépítését, és több kisebb mértékű beruházás megvalósítását.
Mintha a szabadban
A megnyitó idején a meghívottak a Vár utca felől léptek a hatalmas terű épületbe. (Kerekesszékkel, guruló bevásárló kocsival a Csapó utcai bejárat felől célszerű érkezni.)
A látvány pazar. Az üvegfödémen át az égre, az oldalfalon túl az utcára látni, a tér tágas, mintha a szabadban lennénk. A meszelt oldalfalak (bár ebből kevés van) és az oszlopok talpig fehérek. (Közelesen koszosak lesznek. Talán célszerű lett volna vállmagasságig lemosható burkolattal borítani.) Mint hallottuk, a mozgójárda leáll, ha sokan egymáshoz közel állva veszik igénybe.
A biztonsági szolgálat munkatársai az oszlopokon elhelyezett kamerákon át egész nap pásztázzák majd a teret. A berendezések műszaki minősége lehetővé teszi, hogy mindent közelről szemléljenek, azaz, jól látni, ha bárki rosszban sántikál.
Alkalmanként 100 forint
A mellékhelyiségeket megirigyelheti a Bethlen utcai rendelőintézet: csap, meleg víz, wc-papír, kéztörlő, kilincs, világítás és tisztaság.
Fizetni kell érte, alkalmanként 100 forintot (az asztaloknál árulóknak is), ellenben Leposa István azt állította: a toalettek folyamatosan tiszták és komfortosak lesznek. (Az üzletek bérlői saját szociális helyiségekkel rendelkeznek.)
Az asztalokat márványmintás, higiénikusan tisztítható lap fedi. Sajnos, a belső sorokon nincs megszakítás az átjáráshoz.
A bejárás után a vendégeket jóízű töltött káposztával, lábszárpörkölttel kínálták meg. Reggel fél hatra, az első nagypiacos napra kiszellőzik az illata. De nem ám ablakokon át!
A csarnok ugyanis légkondicionált. Nyáron nem lesz nagyon meleg, s télen sem nagyon hideg – mondják. Később meglátjuk, hűtő hatása elégnek bizonyul-e megkadályozni, hogy a déli oldalról egész nap beragyogó nap elfonnyassza a zöldségeket. Ugyanitt, az ajtó közelében, metsző hidegű téli hajnalokon lefagyhat a kofák lába.
Most azonban se hideg, se meleg, s ha változik az idő, az említett problémák (ha egyáltalán lesznek) talán nem túl nagy befektetéssel kiküszöbölhetők.
Számtalan előnye (és nyilván néhány fogyatékossága) is megmutatkozik még a használat során e hatalmas üzletnek, mely Tornyi Sándorné, a piaci osztály vezetője bejelentése szerint ünnepnapok kivételével mindig nyitva lesz – reggel 6-tól este 6-ig.
Mi több: olykor különböző programokat is szerveznek a csarnokba – mondta Leposa István.
Amint a mai árusítás befejeződik a debreceni ideiglenespiacon, a kereskedők elkezdenek áthurcolkodni, s holnap hajnalban már a festékszagú asztalokra rakják fel az áruikat.
A parkolás terén egy ideig súlyos problémák várhatók. A környék utcáiban zsúfoltság lesz, mert a Fórum átadásáig (ahol majd ezer parkolóhely áll rendelkezésre) kevés a hely a mélygarázsban.
A Fórum a hírek szerint nyárra készül el.
Az új Nagypiac jellemzői: |
Hasznos alapterület: 6502 négyzetméter (pinceszinti raktárak, földszinti és emeleti csarnok, üzletek, öltözők, raktárak, irodák). A létesítmény légkondicionált. Üzlethelyiségek száma: 31 – ebbõl 18 a földszinten, 13 az emeleten található. Asztalok, hűtőpultok: 295 asztal és 29 hűtőpult – ebbõl a földszinten 183 asztal, az emeleten 112 asztal és 29 hûtõpult található, amelyekrõl őstermelők és kereskedők egyaránt árusíthatnak. Árufeltöltés: a Hunyadi és Rákóczi utcák csomópontjából a pinceszinten keresztül, teherliftek segítségével történhet. Közönségforgalom: gyalogosan a belsõ utcákról közvetlenül a földszintre, vagy a spanyol lépcsőn az emeletre lehet jutni. A csarnok két szintje, a pinceszinti több mint 100 parkoló a mozgójárdák, liftek igénybe vételével, valamint a lépcsõházakon keresztül is megközelíthetõk. Gépjárművel a mélygarázsba a Hunyadi és Rákóczi utcák csomópontnál lehet majd behajtani, s a Vár utca felõl is megközelíthető az épület. A Vár utcán ennek érdekében némileg átalakul a forgalmi rend. Megszûnnek fizetőparkolók, illetve több helyen lesznek megállni tilos táblák a forgalmi tumultus elkerülése érdekében. A beruházó a piaccsarnok kivitelezésén kívül a Simonffy Emil Zenei Általános Iskola felújítását és új tornacsarnok építését, a Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskola homlokzatának felújítását, tetőfelújítását, díszkivilágítás megvalósítását vállalta, valamint közterületi fejlesztéseket a piaccsarnok környezetében. E vállalások közül a piaccsarnok építése és az általános iskola felújítása már megvalósult. Az új tornacsarnok építéséhez szükséges munkaterületet a MÁV Zrt.-tõl vásárolta meg az önkormányzat és csak a közelmúltban adta azt át a befektetõnek. Olvasson tovább… |