2010.09.3 04:27; Frissítve: 2010.09.3 04:27


A fideszes Arnóth provokációról beszél

A szórólapon szövetségről írnak, s a jobbik megyei elnöke ezt megerősítette
Báránd. Egy szórólapot elkészíteni, és kihordani a postaládákba pár tízezer forintból megoldható, úgy látszik ennyit megér valakiknek, hogy a Fidesz jelöltjeire terelje a gyanút – kommentálta Arnóth Sándor választókerületi elnök a hozzánk eljuttatott lap tartalmát, mely szerint a településen augusztus 3-án szövetségbe tömörült a Fidesz-KDNP a Jobbikkal és MIÉP-pel. Emlékezetes, erre az esetre vonatkozik Kósa Lajos ügyvezető alelnök későbbi kijelentése, hogy azok a jelöltjeik, akik az MSZP vagy a Jobbik támogatását elfogadják, azok a Fideszét elveszítik. Arnóth Sándor nem tart ettől, mert szerinte nem értek célt a szórólap készítői, ugyanis sem a polgármesterjelölt-jelöltjüket, sem a képviselőjelölt-jelöltjeiket nem vonják felelőségre egy provokáció miatt.
 
Nincs szükségük az együttműködésre
 
A Nemzeti Összefogás Bárándért szórólappal természetesen az újra induló Kiss Sándor fideszes polgármester is találkozott, de mint mondta, sem neki, sem a párt hat jelöltjének nincs szüksége az együttműködésre, anélkül is kellően erősek, így cáfolta a szórólap tartalmát is. Hozzátette, ettől függetlenül nem befolyásolhatja, ha más pártbéliek mégis rá, illetve a képviselőjelölt társaira szavaznának, viszont ők ilyet nem kérnek választóiktól a többi jelölt esetében. Ugyanezt erősítette meg Kádár Andor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke, aki hangsúlyozta, más pártok segítsége nélkül is sikeresen szerepelhetnek a helyhatósági választáson.
 
A Jobbik megyei elnöke megerősítette
 
A hárompárti nemzeti összefogás tényét Kulcsár Gergely a Jobbik megyei elnöke viszont megerősítette, hozzátéve, arról annak idején tájékoztatta is a párt helyi szervezetének elnöke, aki azonban lapunknak nem kívánta kommentálni a történteket. HBN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Nyitott óvoda: az első osztályt is ugyan ott kezdik a Bólyai János Általános Iskolában
Debrecen - A debreceni Bólyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény [...] tovább »
A didergő király Debrecenben
Debrecen - A didergő király  című gyermekelőadást nézhették meg az érdeklődő apróságok és kísérőik [...] tovább »
Informatikusok vehették át diplomájukat Debrecenben
Debrecen - A Debreceni Egyetemen díszudvarán 150 friss informatikus vehette át az oklevelet szombaton. tovább »
Megújult a református kollégium Debrecenben
A Debreceni Református Kollégium „A” épülettömbjének látogatóbarát fejlesztése című projekt záró [...] tovább »
Eddig 190 fát mentettek meg a kivágástól Magyarországon
Budapest, Debrecen - Már 34 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek az IKSZ programja keretében. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása