Hetek óta elözönlik a
különböző
közösségi portálokon az
üzenőfalakat a felhívások a
párnacsatára.
Idén is megrendezték talán a
feszültség levezetésére vagy
éppen a napsütés okozta még
jobb kedv fokozására ezt a kis
népi „harcot” szombaton
délután négytől.
Március 22. ugyanis a Nemzetközi
Párnacsata Nap, és ilyenkor szinte
minden országban
kispárnát vagy éppen
nagyot ragadnak a csatázni vágyók,
s addig püfölik egymást, amíg
teljesen ki nem fulladnak.
A képre kattintva
megnézheti, hogy szórakoztak a debreceni
párnacsatázók!
Eredetileg a Kossuth térre
tervezték ezt Debrecenben, ám
nem hivatalos forrásból úgy
értesültünk, hogy volt némi
fennakadás az engedély
megszerzésével, és ezért
tartották az Egyetemnél
lévő kollégiumok
területén.
Pusztán néhány szabályt
kellett betartaniuk az odaérkezőknek.
Párnával (lehetőleg egy
puhább típusúval) kell
érkezni, csak olyat szabad ütni,
akinél szintén van „fegyver”,
a szemüveget le kell venni, és a fő
szabály: a párnacsata addig tart, ameddig
tart.
A kollégium előtt kürtszóra
estek egymásnak a fiatalok csapatai, de
privát küzdelmet is folytattak. A
néhány tucat debreceni
csatázó kreatívan használta
ki a lehetőséget.
Néhány párna sajnos nem
élte túl a megmérettetést,
elvéreztek, vagyis inkább eltollaztak a
viadalban. Sérülés nem
történt. Ahogy a képeken és a
videón is látszik, mindenki jól
érezte magát.