Méder Áron Debrecenben dedikált
-Mi motivált téged egy ilyen út megtételére, mitől jött az, hogy nekem most ide el kell mennem és ezt meg kell csinálnom?
Á: Gyerekkori álom talán? Vitorlázás szeretete, gyerekkori élmények, hajók, víz iránti szeretet, tenger, gyerekkori érzések, és egyfajta álom is volt ez nekem. Könnyebbé tette álmom megvalósulását, hogy már gyerekkoromban elkezdtem vitorlázni, tengeren is, édesapám révén.
Sok könyvet olvastam, vitorlás újságokat, próbáltam fejlődni, tanulni, különböző emberekkel vitorlázni, más-más hajókat kipróbálni, versenyeztem, utaztam, bérkapitánykodtam, hajókat javítottam, szóval a ranglétra minden fokát végigjártam. Ez egy fontos tényező volt, hogy bármikor bármit meg tudtam javítani a hajón.
Ismereteket és tapasztalatokat szereztem a navigációban, a vitorlázásban, komplex tudomány ez a vitorlástudomány, hajós- tengerésztudomány ugye. Ez volt nálam a motiváció ez a fajta szeretet és kíváncsiság. És mivel szeretek utazni is, így kapcsolódott ez a kettő. Utazni szerettem mindig, járni kicsit a külföldet, eljutni más világba, más emberek közé. Kezdő mérnökként nem tudtam sokat utazni, de úgy mértékkel mindig egy kicsit utaztam.
-Mi volt érzéseid szerint az utad mélypontja és csúcspontja? Lehet-e egyáltalán ilyet mondani?
Á: – Igen, ahogy a víz hullámzik, úgy az ember is hullámzik, ahogy a tenger, úgy mi is hullámzunk folyamatosan, és vannak nagy viharok és nagy szélcsendek.
Azt gondolom, hogy volt olyan mélypont amikor mondjuk, a reménytelenség, a szélcsendben várakozás hetekig, és féltem, hogy nem érkezem meg, elfogy a vizem, nem lesz tovább. Aztán megjött a szél és megérkeztem Galapagosra. A csúcspont pedig az volt, amikor megérkeztem Koperba, Szlovéniába, utam végállomására, és három év után láttam a családomat, barátaimat ismét.
Mindenki ott volt, édesapám, édesanyám, húgom, az egész nagy család, barátok, azután hazajöttünk Budapestre, ahol mindenki ott volt, azok az unokaöcséim, akik távollétem alatt születtek, amikor Galapagoson voltam, akiknek nem voltam ott a keresztelőjén, de távolról én lettem a keresztapjuk, édesapám helyettesítésével. Számomra nagy élmény volt mindenkit látni, találkozni velük. A megérkezés egy hosszabb út után mindig hasonló érzés csak kicsit kissebben. Hasonló öröm volt amikor 39 nap után megérkeztem Barbadosra, végre ott vagyok, sikerült, és végre tudok enni valami normális kaját, mert a hajón nincs friss gyümölcs, a víz egy kicsit poshadt. A megérkezés mindig hasonló öröm, de a legnagyobb, amikor végetér.
-Már csak egy kérdésem maradt: A hajózásban lehet mondani, hogy elérted a csúcsot, de van-e még feljebb, vannak-e még terveid?
Á: – Vitorláztatni másokat, megszerettetni másokkal a hajózást, például most lesz egy gyerekhajó, gyerekeket vitorláztatok a tengeren, van egy egyesület,a Kék Bolygó nevű természetvédő nemzetközi non-profit egyesület, horvát, olasz társegyesültekkel, vannak kutatóhelyeik, velük kapcsolatban állok, hajójukon kapitánykodok, másokat is vitorláztatok, 2010-2011-re az a terv, hogy másokkal is hajózni, távolabbi tengereken, nem csak az Adrián de egyelőre semmiképpen nem egyedül.
Varga Zoltán
