Debrecen - A nemrég lemondott Tóth Csaba (DISZ Kulturális és Sportegyesület) képviselői helyére dr. Dobrossy István Jenőt választhatják a közgyűlés csütörtöki ülésén.Módosítják az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletetét; ugyanis az államháztartási törvény változása miatt el kell különíteni egymástól az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal (mint költségvetési szerv) bevételi és kiadási előirányzatait.
tovább »
Yvette, a csinos debreceni hölgy rajong a mediterrán dolgokért. Legyen az étel, egy izgalmas koktél, vagy akár egy szép autó.
tovább »
Pünkösd szellemében, az egymás segítése jegyében újra adományosztást rendezett a Nagysándor-telepi református gyülekezet a Református Szeretetszolgálattal közösen.
tovább »
Május 29-én délelőtt a debreceni Tímárházban a gyerekek a batikolás rejtelmeivel ismerkedtek meg. Az ovisok nem csak a tradícionális festési eljárás elméletét tanulmányozták a foglalalkozás alatt, hanem gyakorlati elsajátítsára is maradt idő.
tovább »
Május 11-én nyílt Bogdándy György festőművész életmű kiállítása, a Debreceni Művelődési Központban.
tovább »
Azta tényt, hogy az életünk mennyire gyökeresen más, mint pár évtizeddel ezelőtt, mindenki érzi, tudja. A változások azonban nem mindig látványosak, sőt, valahogy az az érzése az embernek, hogy a nagy politikai nekiveselkedések, kijelentések, lépések már csak következmények – olyan, mintha a lobogó zászló azt mondaná, ő csinálja a szelet. Kiss László jegyzete.
tovább »
Az újtelepi városrész szennyvízcsatorna hálózatának kiépítése a tervek szerint hamarosan elkezdődik.
tovább »
Püspökladány. Gyűjtőút építésére pályázaton 352 millió forintot nyert a város önkormányzata. A pénzből 2,8 kilométer hosszan a Damjanich, Kálvin János, Árpád és Karcagi utcákon újul meg a kövesút, továbbá a Kaán Károly utcától az Erőss Lajos utcáig, az út páros oldalában, a déli oldalban 950 méter hosszú, gyalogos, kerékpáros egyesített út épül, a meglévő vízelvezető árok lefedésével – tudtuk meg Dombi Imréné polgármestertől.
tovább »
Dr. Arany Sándort, a Biogal – TEVA nyugdíjas vezérigazgatóját 73 éves korában, 2012. május 19-én helyezték örök nyugalomra.
tovább »
Debrecen. A két évvel korábbihoz képest 8 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma a debreceni rendőrkapitányság adatai szerint.
tovább »
Debrecen - A Napló-díj szavazó lapot visszaküldők amellett, hogy eldönthetik ki legyen az év színésze, jegyet nyerhetnek a Csokonai Színház június 11-ei Scapin, a szemfényvesztő című előadására. A két felvonásos vígjáték mozgatórugója Scapin, a furfangos szolga, aki az emberek gyarlóságát hamar felméri, és azok által kénye-kedve szerint irányítja őket.
tovább »
Kiválóan szerepeltek a debreceni Vörösmarty általános iskola első és másodikos tanulói a „Pindúr-Pandúr Ki mit tud” országos közlekedési verseny pénteki fővárosi döntőjében.
tovább »
Debrecen - Garázdaság miatt indult eljárás kedden azután, hogy idős emberre esett egy magyar vizsla egy ötödik emeleti lakás ablakából a Gyergyó utcán.
tovább »
Debrecenben a Petőfi terén két személygépkocsi és egy troli ütközött. Szemelyi sérülés nem történt, a helyszínelés idején torlódásra kell készülni.
tovább »
Debrecen. A helyi tömegközlekedés 2012. évi normatív támogatásának igényléséről dönthet a közgyűlés csütörtöki ülésén.
tovább »
Debrecen. Júniusban, nem pedig júliusban (mint múlt csütörtöki számunkban közöltük) várható másodfokú határozat a Debreceni Ítélőtáblától annak a férfinek az ügyében, aki a vád szerint 2010 áprilisában kis híján falkasztotta a lányát egy családi veszekedés alkalmával.
tovább »
Debrecen. A Csokonai Színház Jászai című produkciójának júniusra meghirdetett előadásai betegség miatt elmaradnak – tudatta kedden a teátrum. Az elmaradt előadásokat szeptember második felében tartják meg.
tovább »
Debrecenben, a Burgundia és a Domb utcák kereszteződésében személygépkocsi motorossal ütközött, a motoros könnyebb sérüléseket szenvedett.
tovább »
Debrecen. A Széchenyi - Simonffy – Bajcsy-Zsilinszky utca közötti, a majdani kiskörút egyik szakaszára a Tisza István utca elnevezést javasolja a csütörtökön a közgyűlés elé kerülő egyik előterjesztés.
tovább »
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a trianoni békediktátum 92. évfordulója alkalmából megemlékezést rendez Émile Guillaume Magyar fájdalom című szobránál a Bem téren, 2012. június 4-én – hétfőn – 18.00 órakor.
tovább »
Hajdúsámson - A város lakossága, illetve a Képviselő Testület Fidesz Frakciója egyaránt tiltakozik az önkormányzat azon tervezete ellen, hogy a helyi óvodát és iskolát a Hit Gyülekezetének a fenntartásába helyezzék.
tovább »
Debrecen - Tolnai Ottó Kossuth-díjas író nyitja meg az ünnepi könyvhét idei debreceni programjait.
tovább »
A református oktatás újraindulásának 20. évfordulója alkalmából a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében hálaadó istentiszteletet tartanak 2012. június 2-án, délelőtt 10 órától a debreceni Nagytemplomban.
tovább »
Kint volt a Haladás elleni szezonzáró meccsen? Akkor jó eséllyel talál a szurkoló énjéről egy fotót Facebook oldalunkon. Mutassa meg másoknak is!
tovább »
Debrecen. A TEVA-nál tartandó katasztrófavédelmi gyakorlat miatt szerda délben és kora délután lezárják a Pallagi út egy részét, egészen pontosan a Móricz Zsigmond körúti kereszteződéstől a Debrecen tábláig tartó szakaszt.
tovább »
Debrecen. Egy április 15-én hatályba lépett törvény szerint az önkormányzatok jegyzői szabálysértési hatáskörrel már nem rendelkeznek, az önkormányzatok ez irányú jogalkotási felhatalmazása megszűnt, korábbi szabálysértési rendelkezéseiket május 31-ig hatályon kívül kell helyezniük (ezt a debreceni közgyűlés április 26-i ülésén megtette).
tovább »
A Debreceni Rendőrkapitánysággal előre egyeztetett fokozott járőr szolgálatot láttak el a Debrecen Városáért Közhasznú Polgárőr Egyesület polgárőrei Debrecen belvárosában tekintettel a Loki győzelmének ünneplésére szervezet rendezvényre.
tovább »
Hajdú-Bihar - Ha szigorúan a statisztikákat nézzük, akkor ma megyénkben minden bejelentett üres álláshelyre átlagosan 14 álláskereső jut, valójában azonban ennél árnyaltabb a kép.
tovább »
Nézze meg, hogy milyen premier filmeket vetítenek május 31-én a mozikban!
tovább »
Debrecen - Több mint 100 ezer tő egynyári virág kerül a napokban Debrecen köztereire. A következő egy hónapban összesen 5 ezer négyzetméteren 20-25 féle növényt helyeznek ki a virágágyásokba az AKSD munkatársai.
tovább »
Árnyalt kifejezést használt a Kúria elnöke arra a szükségszerűségre, amely különböző társadalmi irányokból szintén megfogalmazódik. Jóllehet akadnak eltérések a megközelítésben, vannak akik szerint egyáltalán nem volt szükség ekkora kapkodásra az új intézmények, jogszabályok megalkotásában. (És akkor még nem beszéltünk az egyes, komoly hatáselemzés nélkül bevezetett, széles rétegeket érintő gazdasági intézkedésekről). Pap Gyula jegyzete
tovább »
Hajdú-Bihar - Május tizedike és huszadika között mintegy 30-40 milliméter csapadék áztatta megyénk földjeit. Ezzel a mennyiséggel elvileg akár az aratásig is ki lehetne húzni, de a gazdák azért remélik, hogy némi csendes eső azért még érkezik - tudta meg a Napló Kiss Zoltántól, a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság vezetőjétől.
tovább »
Pocsaj - Ősi hagyomány szerint a pocsaji és a bedői görög katolikusok Pünkösd vasárnapján tartják a búzaszentelést. Így történt ez az idei pünkösdön is: a szentmise után a templom előtt búzát szenteltek és osztottak a híveknek.
tovább »
Hajdúdorog - Hajdúdorog városa centenáriumi emlékhetet tart 2012. június 3-10 között, amelyre mindenkit várnak szeretettel.
tovább »
Romsics Ignác akadémikus, történész szerint több tényező együttállása okozta a Trianonban ránk kényszerített békediktátumot.
tovább »
Debrecen - Ez a két dolog hozza lázba igazán Brigit,a csinos debreceni lányt. Tánc a lételeme, a szép autók pedig a gyengéje!
tovább »
Debrecen - A BCG oltás a csecsemőket és kisgyermekeket védi meg a mycobaktérium (a TBC kórokozója) által okozott gennyes agyhártyagyulladástól és a miliáris (egész testre kiterjedő) TBC-től. E súlyos megbetegedéseket csak úgy lehet kivédeni, ha a csecsemők születésük után minél előbb megkapják a BCG oltást - kaptuk az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatását az ÁNTSZ kommunikációs főosztályától.
tovább »
A drága energiaárak nagyon megnövelik a havi rezsiköltségünket. Néhány konyhai praktikával a fizetnivalók lecsökkenthetők.
tovább »
Hortobágy - Száz óra alatt 391 halat szákoltak, majd engedtek vissza a vízbe.
tovább »
„Egy magyar költő mondta, de most nem tudom hírtelen, ki, hogy a költő igazából egy verset ír egész életében. És mivel elégedetlen vele, örökké azt variálja, írja újra. Nos, így vagyok én a Szent. György-lapokkal, már vagy 70-80 variációt készítettem belőlük, és még ezután is fogok készíteni.
tovább »