2008.02.19 08:56; Frissítve: 2008.02.19 08:56


Okozhat rákot a sok mobilozás

A nyálmirigyek rákbetegsége összefüggésbe hozható a nagyon erős mobilozással.

Akik naponta több órán át mobiloznak, és mindig ugyanazon a fülükön tartják a telefont, 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapnak nyálmirigyrákot – olvasható a BBC bit közszolgálati tv internetes oldalán.

Ezt Izraelben állapították meg úgy, hogy megvizsgálták 500 nyálmirigyrákosnak a mobiltelefonozási szokását, és összehasonlították 1300 egészséges emberével.

Korábban már sokan vizsgálták, hogy a mobiltelefon okoz-e rákot, és a kutatások elsöprő többsége azt találta, hogy a mobilozás nem növeli a rák kockázatát. De a Tel Aviv-i Egyetem tudósai rámutatnak, hogy mások eddig az agydaganatok kockázatát vizsgálták, és többnyire nem foglalkoztak a régóta mobilozókkal.

A nyálmirigy rákja nagyon ritka betegség. Nagy-Britanniában például az évente diagnosztizált 230 ezer rákos esetből csak 550 a nyálmirigy daganata.

Az izraeli tudósok szerint a zsidó államban az emberek lényegesen többet mobiloznak, mint a világon másutt, vagyis sokkal nagyobb a rádiósugárzásnak való kitettség, ezért az izraeli vizsgálat eredményei jól mutatják, hogy mi lehet az erős mobilozásnak a hosszú távú hatása.

Az izraeli kutatók egyik megállapítása az, hogy a vidéki erős mobilozóknál nagybb a rák kockázata, mint a városiaknál. Az orvosok szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy ahol gyengébb a térerő, ott a készülékek erősebb rádiójeleket sugároznak ki.

Az izraeli tudósok szerint ez a vizsgálat még nem szolgál döntő biznyítékkal, és még további kutatásokra van szükség, de addig sem át az óvatsosság, főleg a gyerekeknél.

Az eddigi legnagyobb kutatás szerint azonban a mobilozásnak nincs rákkeltő hatása. Dániában 420 ezer embert vizsgáltak , akik között olyanok is voltak, akik már 10 éve használnak mobiltelefont. Ebben a 420 ezres csoportban éppenséggel alacsonyabb volt a rák előfordulása, mint várni lehetett, amiből le lehet vonni azt a következtetést, hogy a mobiltelefonozásnak nincs kockázata.

További cikkek:


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Életmód
Kopogja ki a bajt! – Az öngyógyítás modern technikája
Leopold Györgyi írja: Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az [...] tovább »
A lombikbébi-kezelés után magasabb a mellrákkockázat a fiatal nőkben
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 [...] tovább »
Új eljárás a magasvérnyomás betegség kezelésében
Debrecen - Csökkenthető a szív- és veseelégtelenség kockáztata. tovább »
“Agyzsugorodást” váltott ki a stressz a japán szökőár túlélőinél
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Egy bizonyos agyterület méretének csökkenését [...] tovább »
Egészségügyi államtitkárság: az abortusztabletta engedélyezési eljárása még nem zárult le
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az úgynevezett abortusztabletta regisztrációja az uniós tagállamok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés