2010.09.9 04:40; Frissítve: 2010.09.9 04:40


Tom Cruise-ék egyelőre nem terveznek több gyereket

Tom Cruise-ék egyelőre nem terveznek több gyereket
Egyelőre nem tervez újabb gyereket Katie Holmes. Tom Cruise felesége a Marie Claire magazinnak nyilatkozva cáfolta a terhességéről szóló pletykákat, hozzátéve, hogy egyelőre nem érzi magát felkészültnek egy második gyerekre.

“Talán néhány év múlva, de most teljes egészében Surié vagyok” – fogalmazott a 31 éves színésznő, négyéves kislányára utalva.

“Én vagyok a legfiatalabb a családban – egyik nővérem öt évvel idősebb nálam, a másik pedig kilenccel, úgyhogy egy kicsit olyan volt, mintha egyedüli gyerek lettem volna. Élveztem!” – mondta a lapnak, kiemelve, hogy jól esett, amikor úgy érezte, hogy az édesanyja teljes figyelmét megkapja.

Nagyon izgalmas Mrs. Cruise-nak lenni

Holmes az interjúban férjéről is áradozott, mint mondta, nagyon izgalmas Mrs. Cruise-nak lenni. “Tom ugyanolyan nagyszerű otthon, mint a mozivásznon. Olyan szenvedélyes mindennel kapcsolatban, amit csak csinál. Amikor apaként viselkedik, akkor teljesen ott van, teljesen odaadja magát” – fogalmazott. Mint mondta, csodálatos élete van Tom Cruise mellett, és mindig emlékezteti magát arra, hogy valójában milyen szerencsés.

A 48 éves Cruise és Holmes négy évvel ezelőtt házasodtak össze Rómában, egy XII. századi kastélyban. A két filmsztár egy évvel korábban jegyezte el egymást Párizsban. Kislányuk, Suri 2006. április 18-án született meg.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Bulvár
Cannes – Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében
Cannes, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Engelbert Humperdinck: győzni akarok!
Baku, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Győzni jött az Eurovíziós Dalfesztiválra a romantika királyaként [...] tovább »
Vadító képeken a perui modell
Nincs a világnak olyan pontja, ahonnan ne származna egy-egy feltűnő szépség. Peru "nemzeti kincse" Lourdes Lujan, [...] tovább »
Sztárok köszöntötték a brit uralkodót a gyémántjubileum alkalmából
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom [...] tovább »
Elképesztő optikai illúzió sztárokkal
Mindenki imádja, amikor az érzékszervünk átver bennünket és hamis dolgokat látunk. Ez is pontosan egy ilyen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés