Gáspár Győző nemrég vágott bele legújabb vállalkozásába, ami hátrányos helyzetű, többségében roma lányokat közvetít állásokba. Alig indult be a biznisz, a sajtóban máris azzal támadták, munkavállalói szexuális szolgáltatásokat is nyújtanak. Győzike mindezzel nem törődik, mert úgy véli, aki ismeri, az tudja, ő csak jót akar: „A karácsony legyen happy”.
A Zoom kérdésére Győzike elmondta, az ő ötlete alapján fél éve indították az irodát, mára pedig naponta közel negyvenöt embernek tudnak kenyérkereseti lehetőséget biztosítani. Akad olyan is, akinek három hónapos szerződése van.
Egy egész menedzsment dolgozik azon, hogy megfelelő munkát biztosítsanak, és már fiatal fiúkat is foglalkoztatnak sofőrként, illetve pincérként. Salgótarjában és Budapesten a karácsonyi vásárokban is dolgoznak alkalmazottai, a lányok kürtős kalácsot vagy teát árulnak.
Nem a népszerűség miatt csinálja, már korábban is adományozott lélegeztető gépet kórházaknak, mégsem számolt be róla a sajtó. Ennek ellenére nem bánja, ha ismertsége újabb megrendelőt hoz.