Volt feleségével él együtt, igaz, állítása szerint külön hálószobában alszanak. Gesztesi Károly a Frizbi vendégeként kivételes őszinteséggel beszélt magánéletéről. Azt is elárulta, hogy nehezen viselné, ha távol élne Nikitől és gyermekeitől, sőt a következő szerelmének azt is el kell fogadnia, hogy valószínűleg ez mindig így lesz.
– Tizenöt év köt össze minket, ez nagyon nagy idő. A kapcsolatunk mély, s az nem igaz, hogy Claudiával azért ment tönkre a kapcsolatunk, mert Niki és a gyereke egy telken élt velünk – cáfolta a pletykákat a színész. – Most azért élünk egy fedél alatt, mert hiába árultuk a nagyobb házat, nem vették meg, a kisebbet, amelyben ők éltek, viszont igen. Albérletbe nem szívesen engedtem volna őket.
Mosunk, főzünk egymásra, de külön ágyban hajtjuk álomra a fejünket – magyarázta. – Az sem titok, hogy nemrég vettem egy szép telket, ahol építünk két vagy három házat. A terveink szerint Nikiék is ott laknak majd, úgyhogy a leendő kedvesemnek el kell majd fogadnia ezt a helyzetet – tette hozzá a színész.
Folytatás a Borsonline oldalán