Hajdú-Bihar. Az autószalonokban kis túlzással ma havonta adnak el annyi új négykerekűt, mint néhány éve hetente. A túlélésért folyó küzdelem évek óta tart, nem csoda, ha a kereskedők minden szavát áthatja a keserűség. Orbán András, a három márkát forgalmazó OMP Autóház ügyvezetője például kijelentette: Amióta ilyen katonásan adunk el, hogy egy-kettő, egy-kettő, már nem mondhatjuk, hogy az értékesítésből élünk.
A cégvezető utalt rá, hogy a szerviz teljesítménye is hullámzó. „Sajnos, az embereknek nincs pénze, így sokan a garanciaidő lejárta után sufnigarázsokba hordják javíttatni vagy szervizeltetni a gépkocsjukat. Megpróbál mindenki túlélni. A kiadások drasztikus csökkentésén, a létszámleéítésen és a munkafolyamatok optimalizálásán már túl vagyunk. Megtanultunk spórolni, de betyárul. Az a helyzet, hogy az elmúlt években, évtizedekben megkeresett profitot a márkakereskedők jelentős része aktatáskával hordta vissza a vállalkozásába, betömendő a lyukakat. Amennyire tudom, a többségnek ma már nincs mit visszahordani, fogalmam suincs, hogy a veszteséget innentől kezdve hogyan lehet finanszírozni. Ha ez így marad, mindenki bezárhatja a boltot” – jelentette ki, hozzátéve, hogy akinek hatalmas hitele van, az hamarabb, akinek nincs, az később, de a bevételi oldal hiányában nincs az a varázsló, aki képes lenne fenntartani egy céget.
Illyés Péter (SEAT): borzasztóan gyenge a forgalom, a használtnál ötven százalék a visszaesés, új autóból pedig három, négy darabot értékesítünk havonta. Na, ebből próbáljon valaki megélni! Az importőrök már nem is hajlandóak velünk beszélni. Amióta nem tudunk annyi pénzt csinálni nekik, nem kérik, vagy legalábbis lazábban veszik azokat a havi jelentéseket, amiket évekig kötelező volt leadni. A bankoknál is gyanúsan nagy a csend. Mindeközben olyan alacsony az árrés, hogy ha az mind haszon lenne, és nem menne rá költség, akkor sem lehetne megélni belőle. Egy 4 milliós új autón van 160 ezer forint, ebből lejön a szállítási költség, marad 100-120 ezer forint bruttó. Ha ebből a kocsiból eladunk hármat, az ugye bruttó 300 ezer forint. Egy értékesítőnek a bére a járulékokkal együtt ugyanennyi. De leépíteni se lehet a végtelenségig, hiszen mi például már ötven százalékkal csökkentettük a létszámot.
Katona László Skoda-kereskedő arról számolt be, hogy ők az első félévi tervüket (ami ugyan szerény volt) hozták, és a nyári időszak ellenére még valamelyes érdeklődés is mutatkozik az ügyfelek részéről. A leginkább keresettek az alsóközép-kategóriás modellek. Tíz autóból kilencet egyébként ma már készpénzre vásárolnak meg.