Sokak által ismert az a vicc, amikor az egyszeri ember az állatkertben a zsiráf kifutója előtt áll, majd miután hazamegy és elgondolkodik a látottakon és megállapítja, hogy ilyen állat nincs. Így érezhet az aki napjainkban össze fut egy Velorexxel. Kettőnél több kereke van mégsem autó, de a motortól talán még távolabb esik. Azonban különleges és pont emiatt vásárolt egyet Korpai Tibor is.

– A korosabb járműveket szeretem, és valami különlegesre vágytam, így esett a választásom a Velorexre. Eredetileg alkatrészt kerestem a már meglévőhöz, s a sógorommal így bukkantunk rá erre. Egy kert végében állt, elhagyatottan körbe állítgatva mindenfélével. Megalkudtunk rá, s a hazaszállítást követően két óra múlva már vígan pöfögött a kéthengeres „bőregér”. Van egy T2-es oldalkocsis Pannóniám, amelyet az utolsó csavarig felújítottam, és hasonló sors vár a kis háromkerekűre is. A járművekkel fiatalon ismerkedtem meg, még pedig úgy, hogy K 55-öst szedtünk szét. Ez után következett a krossz hullám. Barátaimmal építettünk egy terep motort, Jawa-ból és azzal indultunk a környék kisebb versenyein. Majd jogosítvány megszerzése következett és elindult motoros pályafutásom. Az első nagymotorom egy 1970-es évjáratú T5-ös Pannónia volt, amit egy P 21-es követett, ez után egy 350-es Jawa. A családom megértő velem szemben, és ők is kedvelik a koros járműveket. Nóra lányom nagyon szeretett utazgatni a Jawa oldalkocsijában, és a Velorexet is kedveli.

Velorex

František Stránský 1938 ban inasával, Mojmír Stránský -val, aki az öccse vállalkozást alapít MOTO-VELO-sport néven Parník-ban, ahol kerékpár javítással foglalkoztak. 1936-ban megtetszett nékik a MORGAN háromkerekű. Elkezdtek gondolkodni egy olcsó háromkerekű jármű megépítésén, mely betöltené az űrt a motorkerékpárok és az autók közt. Ezt a szerkezetet a fiatalok, a szegényebbek, és a rokkantak részére kezdték tervezgetni. 1945-ben kibéreltek egy műhelyt az út mellett Česká Třebová -ban. Itt gyártották le az első sorozatot az OSKAR-ból.

A próbagyártás után elkezdtek gondolkodni a sorozatgyártáson, de ebben az időben egyesítették a motorkerékpár és az autógyártást. 1955-ben kezdik a 19-es ČZ kerekeket felváltani a 16-os JAWA kerekek. Ebben az időben már elkezdték beépíteni a JAWA 350 ccm es motorokat. A következő évben az OSKAR 54 nevet megváltoztatják a későbbi VELOREX– re. Az első új név a 19-es kerekek megszűnésével jelenik meg. A VELOREXEK a kerékről kapták a 16-os típusszámot. 1971 szeptemberében befejeződik a háromkerekűek gyártása. Novemberben beindul a négykerekűek gyártása 435-0 típusszám alatt.

A négykerekűek már más elbírálás alá estek, nem tudták felvenni a versenyt az olyan típusokkal, mint a TRABANT. Nagyon sok volt a konstrukciós hibájuk. A gyártás közben rengeteg volt a változtatás. A hibák arra kényszeríttették a szövetkezetet, hogy 1973 -ban leálljanak a gyártással.

- Kiss-Takács Béla -


© 2005-2010 - Inform Média