Hírek kicsit másképp – úgy dumaszínházasan

Hadházi László
Hadházi László - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen. A Dumaszínház közéleti történésekre reagáló műsora, a Duma Aktuál négy humoristával május 22-én érkezik a debreceni Lovardába.

Politika, bulvár, közélet és sok nevetés egyaránt várható a Duma Aktuál jövő hét pénteki műsorában, amelyben Hadházi Lászlót, Kovács András Pétert, Litkai Gergelyt és Lovász Lászlót láthatjuk a színpadon. Azt már Kovács András Péter elárulta, hogy a közönséget is bevonják majd az aktuálisan a közbeszédben jelen lévő, könnyedebb témák tárgyalásánál, de a műsorból a napi hírek és a közmédia kifigurázása sem fog hiányozni, így a Dumaszínház humoristái által elkészített, angol nyelvű híradó-paródia kibővített változatát is láthatjuk majd a Lovardában.

A Duma Aktuálban főleg a többiek foglalkoznak a hírekkel, Lovász Laci, Litkai Gergő és KAP szelektálnak, hozzám már az ő szűrőjükön keresztül jut el a hír, ami akkor már nem olyan súlyos, hanem vicces, és inkább jó irányba befolyásolnak” – fogalmazott az előadás szerkesztésével és a hírekhez való viszonyával kapcsolatban Hadházi László.

A május 22-én 19 órakor kezdődő előadásra belépőjegyek elővételben a Tourinformban, a Kölcsey Központban, az OTP Travel Silverben, a Libri Könyvesboltban, a Líra könyváruházban, a Földkörüli Utazás és az IBUSZ irodájában kaphatók.

HBN–SZL​








hirdetés