Hiller: a nemzeti együttműködés rendszerének ellenfele vagyok

Budapest – Az MSZP megerősítésén és társadalmi támogatottságának növelésén kíván dolgozni Hiller István, akit egyelőre nem a más pártokkal való esetleges választási együttműködés érdekel.

A szocialisták új választmányi elnöke az MTI-nek adott interjúban azt mondta, “a nemzeti együttműködés rendszerének csúfolt hatalom” ellenfelének tartja magát, mindazonáltal fenntartja azt, amit tavaly ősszel a migrációs válság kezelésével kapcsolatban mondott a déli határra épített kerítésről, de nagyon reméli, sikeres lesz az EU-török-megállapodás. Kitért arra is: lehet az MSZP-nek a párton belülről más kormányfőjelöltje, mint Botka László korábbi választmányi elnök.

Hiller István azt mondta, azért szeretett volna választmányi elnök lenni, mert szükségét érzi annak, hogy az operatív döntéshozatal mellett a hosszú távú gondolkodás, a stratégiaalkotás is “valóság legyen” a magyar baloldalon, az MSZP-ben.

Hozzátette: kell, hogy legyen egy jövőkép, arról, hogy az MSZP hogyan gondolkodik az országról, a nemzetről, Európáról, a világról, és nem távoli filozófiai tételeket, hanem világos és választható alternatívát kell kínálnia. “Ma olyan az ország politikai élete, mint egy olyan étterem, amiben egyféle menü van” – fogalmazott, hozzátéve: választási lehetőség van, valaki vagy kikéri vagy nem kéri ki ezt az egyfajta menüt.

A korábbi MSZP-elnök azt mondta, többet akar annál, hogy elutasíthassa az “A menüt”, jövő év végére egy új étlapot szeretne “a demokratikus oldalon”: egy baloldali, szociáldemokrata jövőképet.

Szerinte nagyon sokan vannak olyanok, akik azért nem csatlakoznak egyetlen párt támogatóihoz sem, mert bár elutasítják a jelenlegi hatalmat, nem látják “ezt az új étlapot”. A politikus akkor tartja nyerhetőnek 2018-at számukra, ha vonzó lesz az alternatívájuk ezeknek az embereknek.

Hiller István szerint új intellektuális networkre van szükségük, és a választmány lehetőséget nyújt híd építésére a baloldali értelmiség felé. Ezért szakmai kabineteket hoznak létre: lesz olyan, amely a modern nemzetfogalom és a modern baloldal összekapcsolásának témájával, egy másik a demokratikus oldal szimbolikus politizálásával foglalkozik majd. De olyan munkacsoport is lesz például, amely az ország hosszú távú energiaellátásáról alakít ki álláspontot – tette hozzá.

A pártokkal való összefogást firtató kérdésre azt mondta: “nincsen kompromisszum a Jobbikkal”, bár érti azokat a véleményeket, hogy a Fidesz leváltása érdekében még a nem demokratikus erőkkel is össze kell fogni.

A Fidesszel való együttműködés lehetőségével kapcsolatban rögzítette: “a nemzeti együttműködés rendszerének csúfolt hatalomnak az ellenfele vagyok, ezt egy álságos rendszernek tartom”. Azoknak, akik őt fideszesnek tartják, azt javasolja: mindenki csak annyira bontsa a nemzeti együttműködés rendszerét, mint ő, “csak annyit tegyen”, hogy háromszor megnyeri egyéni választási körzetét.

Orbán Viktor miniszterelnök korábbi nyilatkozatára, miszerint nemzeti érzelmű embernek tartja Hiller Istvánt, a választmányi elnök úgy reagált, “az elismerő szavakat köszönöm, és ugyanúgy a kormány leváltásért harcolok”.

Arra a felvetésre, miszerint Szanyi Tibor elnökjelölt szerint kollaboránsok vannak a pártban, és a jelenlegi vezetésnek nem érdeke eltávolítani őket, Hiller István azt mondta, reméli, ez a kijelentés csak egy választási fogás volt, ilyet ugyanis általános alannyal nagyon veszélyes mondani a politikában. Ha Szanyi Tibor ilyenről tud, azt meg kell nevezni, ha nem tudja megnevezni, akkor nem szabad általánosítani – közölte, jelezve azt is, hogy a választási kampány a kongresszussal véget ért, és a küldöttek világos személyi döntéseket hoztak.

Hiller István most is tartja azt, amit tavaly ősszel mondott: nem szereti a kerítést, “csak mondjon valaki ennél jobbat”. Hozzátette: azóta azonban létrejött az EU-török-megállapodás, amelyet nagy jelentőségűnek értékel és reméli, kellő idő lesz annak gyakorlati, sikeres megvalósítására. Mint mondta, mindig úgy gondolta, hogy a migránsügyet nem az EU határain belül lehet megoldani, hanem az unió segítségével ott, helyben, ahol keletkezik a probléma. Nem gondolja, hogy az unió területén belül létezik valóságos megoldás – fűzte hozzá.

Osztva pártja álláspontját, a választmányi elnök azt mondta, hogy október 2-án, a kvótareferendum napján otthon kell maradni, mert ez a népszavazás arról szól, hogy a kormány “ki akarja vinni az országot az EU-ból”. “Ha otthon maradsz, Európában maradsz” – fogalmazott.

Hiller István egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy 2018-ban lesz-e összefogás, együttműködés a baloldali pártok között, mert előbb meg akarja erősíteni az MSZP-t, hogy a szövetségi politika kérdéseire a szocialista párt számára előnyös választ tudjanak adni. Közölte, most nem azzal foglalkozik, más pártok viszonya milyen az MSZP-hez, a szocialista párt megerősödése és társadalmi támogatottsága érdekli.

Hasonlóan vélekedett arról a kérdésről is, hogy párton belülről vagy kívülről kell-e az MSZP-nek miniszterelnök-jelöltet választania. Úgy fogalmazott: “én alapozok, nem a második emeleti dolgozószoba berendezésével foglalkozom”.

Csak Botka Lászlónak van joga válaszolni az országos politikában való szerepvállalására vonatkozó kérdésekre – mondta Hiller István, aki igennel válaszolt arra, hogy az MSZP-nek párton belülről lehet-e más miniszterelnök-jelöltje, mint Botka László. Nevet nem kívánt mondani, de azt jelezte, ő nem vállalná a jelöltséget.

Hiller István szólt arról is, hogy korábban nem sokat dolgozott együtt Molnár Gyula pártelnökkel, de az elmúlt rövid időszak tapasztalatai alapján jó együttműködésre számít.

– MTI –








hirdetés