Hidegvérrel gyilkolt pénzért, ékszerekért

Bocskaikert – Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtaná az ügyészség azt a 45 éves nőt, aki tavaly júniusban nyereségvágyból rátámadt egy 81 éves bocskaikerti nőre és elvágta a torkát.

A vádhatóság hétfői közlése szerint a szociális gondozóként dolgozó tettes férje halála után egyedül nevelte három gyermekét. Később párra talált, anyagi helyzete jobbra fordult, s ezt a megjelenésében is kamatoztatta. 2014 elején ismét pénzszűkébe került, azonban az asszony nem akart lemondani az addigra megszokott életszínvonaláról. Hiteleket vett fel, hitelkártyákat használt, miáltal tavaszra teljesen ellehetetlenült.

Tavaly nyáron azzal állított be köztudottan jómódban élő idős áldozatához, hogy kibérelné a betonkeverőjét. Beszélgetés közben felajánlotta gondozói tapasztalatát, majd amikor elhárító választ kapott, késsel támadt a sértette. Többször megszúrta a felsőtestén, azután elvágta a földön fekvő nő torkát… A vádlott arany ékszerekkel és 177 ezer készpénzzel távozott.

Az asszony jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

HBN








hirdetés