Hideglelés

Hideglelés
© Illusztráció: Getty Images
Ha a hideg beszélni tudna… De nem tud. Ennek okán magam próbálom meg tolmácsolni, hogy mit üzenne nekünk. T. Szűcs József írása.

Igaz, senkik sem kért meg rá. Viszont legtöbbünk, s legtöbbször magából a hidegből sem kér. Persze embere, s hidege válogatja. S ennél a pontnál teszi be a lábát mondandónk közepébe a lényeg. Az ősz végi, tél eleji szokásos rossz időt például tapasztalatom szerint senki sem szereti. Alattomosnak, vagy legalábbis sunyin megtévesztőnek nevezhetjük az effajta időjárást. Napközben még csak fagy sincs, de a levegő nedves, párás, nyúlósan ködös. Majdnem a csontunkig hatol. A bőrünkig mindenképp. Hiába öltözik ilyen időben sokszorosan rétegesen az ember, mindenen átszivárog a tömény hideg. S az ember úgy retyket tőle, mint a nyárfalevél. Amelynek persze volt elég esze még idejében lehullani, hogy ne kelljen megtapasztalnia ezt a kedélyt is romboló szürkületet. Ugyanakkor a tiszta, ténylegesen téliesen hideg, akkor is kellemes(ebb) lehet, ha akár tíz, tizenöt fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Főként, ha mellette zavartalanul süt a nap, s nem fúj a szél. Ezt a fajta hideget viszonylag könnyen megállítja öltözékünk, s kellemesen érezhetjük magunkat az ilyenkor egészséges szabadban. S ha talpunk alatt még a hó is ropog, s mesebeli fehérséget varázsol körénk, mint a tévéreklámokban… Nos, ilyenben elég ritkán van mostanság részünk. Helyette alighanem a trutymós, szmogos, poros, vírusokat, bacilusokat terjesztő nedves félhomály lesz túlsúlyban most is. A legrosszabb rossz a rossz, vagyis a nyirkos, reszketésre késztető hidegben, hogy hazáig kíséri az embert. Sőt azon túl is. Magam legalábbis pár ilyen, átreszketett óra után otthonomban sem tudok már csakúgy ripsz-ropsz felmelegedni. Az ehhez leggyorsabban és legegyszerűbben vezető túlfűtést legutóbb talán a hanyatló és pazarló szocializmus éveiben engedhettem meg sokakkal együtt magamnak. Nem nosztalgia, hanem tény: olykor a kinti mínusz tíz ellenére hosszan kellett szellőztetni a lakást, olyan forrók voltak egész nap a fűtőtestek. Persze központilag, amúgy diktatórikusan fűtve bennünket.

Mindamellett őszintén szégyenlem magam a fenti nyavalygásért. Mert ha végig reszketek is pár hónapot, mégiscsak otthonomban tehetem. Nem úgy, mint azon honfitársaim, akiknek nincs fedél a feje felett, s akik teljesen mindegy, milyen természetű a hideg. Ők fáztak, fáznak, s holnap még mindig fázni fognak. Rosszabb esetben megfagynak. S ki tudja hányan lehetnek azok a magyarok, akik többé-kevésbé megfelelő lakás védelmében tölthetik a telet. Viszont arra már nem vagy alig futja nekik, hogy fűtsék lakásukat. Nem otthonos hőmérsékletűre, hanem úgy egyáltalán. Talán majd karácsonyra… S ilyenek alighanem jóval többen vannak, mint azt bármilyen statisztika képes lenne kimutatni. Igaz, a mostani, államtól, kormánytól függő kutatóintézetek valószínűleg nem is nagyon akarják. Ha meg igen, a minden jobb érzésű embert megdöbbentő eredmény láttán az illetékes hivatal alighanem vagy harminc évre egyből titkosítaná a „rideglelést” okozó számokat.

– T. Szűcs József –








hirdetés