2012.02.6 13:52; Frissítve: 2012.02.6 13:52


Hideg idő – A Tisza befagyott, a Duna továbbra is zajlik

Hideg idő – A Tisza befagyott, a Duna továbbra is zajlik
Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) – A Tisza és mellékfolyói szinte teljes szakaszukon befagytak, a Dunán azonban továbbra is csak zajlik a jég – tájékoztatta Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője hétfőn az MTI-t.

 

A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság védelmi szervét irányító szakember elmondta: a Tiszán és mellékfolyóin az állójég a jellemző; a Tisza nagyon kis szakaszán van jégzajlás, illetve néhány helyen torlódik a jég, ezeket a vízügyi szolgálat folyamatosan figyeli.

Láng István tájékoztatása szerint a Tisza különböző, úgynevezett kritikus pontjain összesen tizenhat jégtörő hajót tartanak készenlétben, megtankolva, illetve további kettő Tiszadobnál szükség esetén vízre tehető. Gyulán is “állomásozik” két mobil jégtörő, amelyeket az országúton szállítva bárhová el tudnak juttatni – tette hozzá.

Az OMIT vezetőjének közlése szerint a Dunán még nem állt be a jég, csak zajlik; állójég akkor lesz, ha a jégtáblák megakadnak, ez várhatóan azonban csak a jövő héten történhet meg. Mint Láng István tájékoztatott, a dunai vízi közlekedés korlátozott: hajózni csak saját felelősségre, a parti jelek alapján lehet. Ugyanakkor felhívta a hajósok figyelmét arra, hogy azok a kikötők, amelyeket az állami vízügyi szolgálat kezel, folyamatosan megközelíthetők.

A szakember utalt az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfői közlésére, amely szerint másodfokú készültség van érvényben Dunakiliti térségében, miután a szlovák társszerv jelezte: a felerősödött zajlás miatt, a bősi vízerőmű védelmében a szlovák Duna-szakaszról áteresztik a jeget a magyar szakaszra.

Az időjárásról szólva Láng István elmondta: bár a továbbiakban is hideg idő várható, ez a jegesedés szempontjából nem jelent gondot, azt inkább az olvadás okozza majd.

Szigetmonostor község vezetése arról tájékoztatott, hogy hétfőn jégzajlás miatt leálltak a révek és kompok a Szentendrei szigeten.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés