Hiába marasztalták el, nem utalták vissza a pénzt

Debrecen – Egy évvel később derült ki, hogy a 250 ezer forintos tagdíj egy évre szól.

A cégnél, amelytől keresték munkatársunkat, több százezer forintért klubtagságot is kínálnak. Az egyik ilyen, 2012-ben történt esetet a Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület tette közzé. A panaszos 50 százalékos kedvezménnyel üdült egy szállodában, ezért csak egy előadáson kellett részt vennie. Miután ott közölte, hogy nem akar üdülési jogot vásárolni, 250 ezer forint értékű klubtagságot ajánlottak neki. Azt mondták, hogy ezt az összeget egy éven át nyaralásaiban felhasználhatja. Ez arra ad lehetőséget, hogy információkat gyűjthessen a cég szolgáltatásairól, mely után, ha akar, üdülési jogot vásárolhat.

A panaszos egy évvel később szerette volna ezt igénybe venni. Akkor derült ki, hogy a pénz csak egy évre szóló tagdíj, és az általa kiválasztott három napos utazásra még 120 ezer forintot kellene befizetnie. Bár a tájékoztatón jegyze­telt, azt a társaság nem fogadta el bizonyítékként arra, hogy nem kapott mindenről tájékoztatást. Kiderült az is, hogy a szállodában a szabad kapacitást értékesítik, ráadásul annak a legolcsóbb részét.

A csalódott vendég arról beszélt a testület előtt: szóban és írásban sem tájékoztatták az elállás lehetőségéről. Utóbbiról írásban nyolc munkanapon belül is értesíteni kellett volna. A békéltető testület ajánlásában a 250 ezer forint visszafizetését fogalmazta meg, mivel a klubtagsági szerződés semmis. Az esetet egyébként azért hozták nyilvánosságra, mert a cég nem utalta vissza a pénzt.

HBN–SZZSL


Az üdülési jogtól szinte lehetetlen szabadulni
Debrecen – Mivel szinte egyáltalán nincs kereslet az üdülési jogokra, a termék forgalomképtelen – állítják szakemberek. Pedig az átlagemberhez érkező telefonhívások alapján ennek ellenkezőjét is gondolhatnánk. A kettő között azonban van összefüggés: egyes cégek olyan ügyfeleket is keresnek, akik a joguktól megválnának. Annak értékesítésére szerződnének velük, ugyancsak jó pénzért. Eladni viszont csak a legritkább esetben tudják. Dr. Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke szerint ma kuponokkal, foglalási kedvezményekkel lényegesen olcsóbb a nyaralás, mint üdülési jog révén. Miután munkatársunkat is rendszeresen keresik az egyik igen rossz hírű cégtől, engedtünk a Zalakarostól Mauritiusig „száz és száz utazási élményt” kínáló ajánlatnak.









hirdetés