Hiába kérnek segítséget az ESZOSZ alkalmazottai

Akt.:
Az ESZOSZ-károsultak tartottak sajtótájékoztatót a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal előtt
Az ESZOSZ-károsultak tartottak sajtótájékoztatót a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal előtt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Iskolakezdés előttre sem kapták meg a pénzüket.

Két hete figyelemfelhívó akciót tartottak és petíciót adtak át a kormánymegbízottnak, egy hete nyílt levelet tettek közzé, ezekre azonban semmiféle reagálás nem érkezett az országgyűlési képviselők vagy a kormányzat részéről – számoltak be a magukat ESZOSZ-károsultaknak nevező csoport tagjai kedden délelőtt Debrecenben, a Kormányhivatal előtt tartott sajtótájékoztatón; ahogy mondták, 2800 ember nevében szólva. A kezükben tartott fotókkal egyenként is címezték üzenetüket a Hajdú-Bihar megyei képviselőkhöz. (Mint korábban többször írtunk róla, a szociális szövetkezet hátrányos helyzetű munkanélkülieknek ígért hosszú távra állást, akik végül munka és fizetség nélkül maradtak.)

– Jobb életet akartunk magunknak, de még rosszabb helyzetbe kerültünk, és már csak a nyilvánosság erejében bízhatunk – összegezték kálváriájukat.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István (galéria) ©

– Nekünk augusztus 20-án új kenyér helyett még penészes sem jut; a gyerekeink éhesen fekszenek le, többünknél kikapcsolták a villanyt vagy a vizet, van akit a kilakoltatás fenyeget – sorolta Tóthné Gábor Ildikó, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei károsultak képviseletében Ráczné Balogh Éva.

– Legalább az iratainkat küldenék vissza, mert anélkül munkát vállalni sem tudunk! – mondta indulatosan egy másik hölgy.
Balogh Sándor arról beszélt, hogy a hátrányos helyzetű károsultak között sok a cigány ember, akik örültek a hosszú távú és biztos munka ígéretének, most azonban még nehezebb helyzetben vannak, mint azelőtt. Nem csak a család eltartása okoz gondot, de beiskolázni sem tudják a gyerekeiket, hiszen két hónapja nem kaptak pénzt az ESZOSZ-tól.

– Nem politizálni, élni akarunk! – jelentették ki az esemény résztvevői, segélykiáltásnak nevezve a nyilvános megszólalást.

HBN








hirdetés