Hiába is perlekedne a PLER, jobb volt a BKK

Ismét nagyot küzdöttek az újvárosiak
Ismét nagyot küzdöttek az újvárosiak - © Fotó: Napló-archív
Balmazújváros, Budapest – Hatalmas csatát nyert meg a Balmazújváros, mely idegenben tudott 23-22-re győzni.

Alsóházi rangadón volt érdekelt a férfi kézilabda NB I. alapszakaszának utolsó, 22. fordulójában az újonc Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK, mely a nagy rivális PLER Budapesthez látogatott szerdán este. Egyáltalán nem volt mindegy, melyik egylet hány pontot visz magával a rájátszásra, ezért ahogy várható volt, kiélezett küzdelem folyt a pályán.

A kilencedik helyen álló pesti gárda és a sereghajtó újvárosiak is mindent megtettek a sikerért, utóbbiak kezdték jobban a derbit, Mekaru Atsushi duplájával gyorsan előnybe kerültek a vendégek. Sikerült ugyan kiegyenlítenie a PLER-nek, azonban Füzesi Ferenc tanítványai sem hagyták magukat, elhúztak 5-2-re. Az előny megzavarta az Újvárost, a hazaiaknak ismét sikerült egalizálni. Sok hibával játszottak mindkét oldalon, az emberelőnyös helyzeteket sem tudták kihasználni, ezzel együtt újra kétgólos előnyre tettek szert Bali Richárdék (8-6). A játékrész hajrájára ismét felzárkózott a Budapest, de szünetre 10-8-as BKK-vezetésnél vonulhattak a csapatok.

Hengerelt az Újváros a második félidő elején, szépen hízott az előny, 16-10 volt az állás a 40. percben. A folytatásban potyogtak a gólok, a házigazdák elhitték, lehet még keresnivalójuk a meccsen, egyre csak csökkent a hátrányuk, tíz minutummal a vége előtt már csak eggyel ment a Balmaz, 20-19. Sok izgalmat tartogatott a végjáték, 23-20-at is mutatott már az eredményjelző, ám csak nem hagyták magukat a fővárosiak, 23-22-nél támadhattak az egyenlítésért a 60. percben – hiába! Hatalmas sikert aratott a Füzesi-alakulat.

HBN


A tények

PLER-BUDAPEST–KÖNIG TRADE BALMAZÚJVÁROS 22–23 (8–10)

Lőrinci sportcsarnok, 300 néző. V: Horváth P., Marton B.

PLER: Kránitz – Gyene 6 (2), Leimeter 1, Mikita J. 5, Kocsi 1, Kemény, Auth 1. Cs: Tóth M., Bak 4, Kucher, Tóth P. 2, Mikita M. 2. Edző: Hutvágner István

BALMAZÚJVÁROS: Oláh – Kovalech, Dzana, Atsushi 10 (2), István, Bali 6, Curkvich. Cs: Knezevic (kapus), Balázs, Branac 1, Dioris 3, Horváth D. 1, Orsós 2, Temesvári, Hajdú. Edző: Füzesi Ferenc

Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 12. p.: 2–5. 19. p.: 5–6. 26. p.: 8–8. 33. p.: 9–13. 41. p.: 11–17. 46. p.: 16–18. 53. p.: 20–21

Kiállítások: 6 perc+ kizárás (Kemény), ill. 8 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2









hirdetés