Hevesen heveskedne a Kölcsey DSE

Hrabina Inez
Hrabina Inez - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Feledtetné az elmúlt heti kisiklását a tiszavasvári csapat.

Hétvégén NB ­II.-es­ női csapataink közül csak a Kölcsey DSE lép pályára, Hadobás István lányai azt a Hevest fogadják, amelytől ősszel tízgólos különbséggel kaptak ki. A diákcsapat trénere úgy fogalmazott, hogy heveskednének Hevesen. Elmondta azt is, hogy szeretnék megismételni a múlt heti Debrecen elleni játékukat, természetesen a helyzetek jobb kihasználásával. Rá is férne a siker a diákcsapatra, hiszen idén még csak a Szepa KSE-t verték meg, igaz, akkor gólarányt javítottak.

Megismételnék a bravúrt

Férfiaknál a tabella a második helyén posztoló Salgótarjánt fogadja szombaton a Fehérgyarmat. Török Péter tanítványainak nem lesz egyszerű dolga, mert a Nógrád megyeiek ebben az évben öt mérkőzésüket is megnyerték, többek között legyőzték a Tiszavasvárit, a Kisvárdát és március elején a Nyírbátort is. A múlt forduló legnagyobb meglepetését okozva a Tiszavasvári hazai pályán kapott ki az eddig gyengén muzsikáló Berettyóújfalutól.

Hadas Sándor, a Vasváriak mestere megjegyezte, hogy sérülések, betegségek hátráltatták a heti felkészülésüket, ettől függetlenül bízik a tisztes helytállásban, és koncentráltabb játékot ígért az elmúlt hetinél.

A velük azonos pontszámmal álló Nádudvar vendége lesz a Kisvárda. Vendégsiker esetén a két gárda helyet cserélne a tabellán. Az eddig hektikusan teljesítő hajdúságiak tavasszal háromszor kikaptak, viszont az élmezőnyhöz tartozó Salgótarjánt két vállra fektették hazai pályán. Az előző fordulóban megyei rangadót nyerő Nyírbátor a jelenleg bronzérmes pozíciót elfoglaló Füzesabony ellen lép pályára. Petneházi Zsolt, a nyírbátoriak szakágigazgatója megismételné az elmúlt heti bravúrjukat, de azt is hozzátette, hogy nem ők a mérkőzés favoritjai.

– BB –