Hétvégén megint Debrecen volt a vívóvilág központja

Hétvégén megint Debrecen volt a vívóvilág központja
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Újabb remek hangulatú versenyeket rendezett a DHSE-PMD Vívóklub.

A tőrvívók Diákolimpiájának Országos döntőin ráadásul eredményesek is voltak a hazaiak. Két ezüst- és négy bronzérem volt a hétvége termése. A veszprémi utánpótlás vidékbajnokságon a kardvívók egy ezüst- és két bronzérmet szereztek, míg a tőrözők egy ezüstérmet kaparintottak meg.

Ismét Debrecen volt a vívóvilág egyik hétvégi központja. A DHSE-PMD Vívóklub április 24-i hétvégén a Diákolimpia Országos döntőjének adott otthont. A szombati napon a kisebbek, a III korcsoportban mérették meg magukat. A fiúknál Jánossy Márton remek vívással végzett az előkelő 14. helyen, mindössze két tus választotta el a döntős helyezéstől. A Jánossy, Nótáros, Visky összetételű debreceni csapat a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola színeiben bravúros vívással szerezte meg az ezüstérmet.

A vasárnapi nap is a csapatküzdelmekről szólt. A IV. korcsoportú hölgyek egyéni küzdelmeiben Zakar Panna minimális különbséggel maradt le a döntőről, 9. helyen fejezve be a versenyt. A Fekete Ágnes, Lengyel Zsófia, Simon Petronella összetételű trió a csapatversenyekre pörgött fel. A lányok a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának nyertek fényesen csillogó ezüstérmet. Ugyanebben a korosztályban a fiúk versenyén a Fazekas Mihály Gimnázium hallgatói is kitettek magukért. A Bulátkó Márton, Boross Boldizsár, K. Szabó Mátyás összetételű csapat a szintén remek harmadik helyen végzett.

Egy héttel később, április utolsó és május első hétvégéjén a maradék korcsoportok kerültek megrendezésre. A hölgy tőrözők V. korcsoportjában Lengyel Zsófia remek vívással állhatott fel a dobogó alsó fokára. Egy korosztállyal feljebb szintén bronzérmet nyert klubtársával, Fekete Ágnessel egyetemben.

A veszprémi utánpótlás vidékbajnokságon a kardozók ismét remekül szerepeltek. A bambi fiúk hatalmas mezőnyében Bányai Marcell a szépen csillogó bronzérmet vehette át, csakúgy, mint a Bányai, Sarkadi, Zakar összetételű debreceni csapat. A hölgyeknél Wladimír Véda egészen a döntőig menetelt, ahol végül az előkelő második helyen végzett. A serdülő hölgyek tőrmezőnyében Zakar Panna szintén magabiztos vívással kaparintotta meg az ezüstérmet.

– DHSE –


Döntős eredmények

Diákolimpia Országos Döntő – Debrecen

III. Korcsoport fiú tőr csapat

2. Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola (Jánossy Márton, Nótáros Lajos, Visky Zsombor)

IV. Korcsoport fiú tőr csapat

3. Fazekas Mihály Gimnázium (Bulátkó Márton, Boross Boldizsár, K. Szabó Mátyás)

IV. korcsoport leány tőr csapat

2. Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma (Fekete Ágnes, Lengyel Zsófia, Simon Petronella)

V. Korcsoport leány tőr egyéni

3. Lengyel Zsófia – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

5. Fekete Ágnes – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

6. Kemecsei Boglárka – Debreceni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola

VI. Korcsoport

3. Lengyel Zsófia – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

3. Fekete Ágnes – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

Veszprém Utánpótlás Vidékbajnokság

Bambi fiú Kard:

3. Bányai Marcell

Bambi leány kard:

2. Wladimír Véda Anna

Bambi fiú kard csapat:

3. DHSE-PMD ( Bányai Marcell, Sarkadi Bence, Zakar Ármin)

serdülő női tőr:

2. Zakar Panna


Címkék: , ,


További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés