Heti Válasz: Fürst György egy afrikai állam diplomatája akart lenni

Budapest, 2012. július 4., szerda (MTI) – Fürst György, a terézvárosi önkormányzat volt alpolgármestere a Közép-afrikai Köztársaság védett diplomatája akart lenni, hogy ne lehessen érintett büntetőeljárásban – olvasható a Heti Válasz honlapján.

 

A lap internetes oldalán a csütörtökön megjelenő számból idézve szerdán közölték: a Heti Válasz egy francia nyelvű, a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere által 2008 januárjában aláírt diplomata útlevelet és más dokumentumokat is megszerzett, amelyek azt igazolják, hogy Fürst György az elmúlt éveket egyebek mellett arra használta fel, hogy “érinthetetlenné” váljon a magyar adóhatóság és a büntetőszervek számára.

Az iratok arról tanúskodnak, az egykori szocialista politikus 2009 végén “vette elő az afrikai kártyát”, vagyis a diplomata-útlevéllel próbált mentességet szerezni, hogy kibújhasson az Andrássy út 47. szám alatti épület privatizációja miatt indított büntetőeljárás alól. A honlapon emlékeztetnek, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségnek Fürst György ügyvédje korábban azt írta: “Őexc. Fürst György utazó nagykövet úr diplomáciai mentességének fennállását a Közép-afrikai Köztársaság budapesti nagykövete, őexc. Bernard Leclerc úr is megerősítette.”

A Fővárosi Bíróságon azonban éppen akkor folyt egy per, amelynek vádirata szerint a közép-afrikai nagykövet meghatározott tarifáért kínált diplomáciai posztokat és útlevelet a magyar “felső tízezer” tagjainak. Fürst György ezen kívül a magyar adóhatóságnak “feltörhetetlen” módon magyarországi érdekeltségeinek anyavállalatait a Dominikai Közösségben jegyeztette be – írták.

A Heti Válasz arra is kitér, hogy Fürst György 100 millió forintért kínált Rolls-Royce Phantom típusú gépkocsija jelenleg az ország legdrágább eladó autója.

Fürst György, a VI. kerületi önkormányzat korábbi, vagyonügyekért felelős alpolgármestere másodrendű vádlott abban a perben, amelyben egy Andrássy úti ingatlannal összefüggő százmilliós hűtlen kezelés vádját vizsgálják. Az ügyészség szerint a műemlék épületet az önkormányzat a rendszerváltás után társasházzá alakítatta, és értékesíteni akarta, ám ehhez akkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem járult hozzá. Az önkormányzat 2003-ban újra megpróbálta eladni az épületet, és a reálisnál alacsonyabb lakott, illetve beköltözhető ingatlanértékekkel kalkulált.

A vételi ajánlatok közül Fürst György csak a Terézváros számára hátrányosabbat továbbította az önkormányzat tulajdonosi osztályához, azzal a szóbeli instrukcióval, hogy az ajánlattevő cég kérelmében foglalt feltételek szerint, versenytárgyalás mellőzésével dolgozzanak tovább, holott – az ügyészség szerint – az alpolgármester tudta, hogy a vételárként felajánlott összeg és az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése jogszabályellenes.

 

 

bbkr \ bpg \ ppd

 

MTI

Címkék: ,