Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosítók

Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosítók
© Illusztráció: Getty Images
Budapest – Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosító társaságok azoknak, akiknek az év végén jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), és ezzel elkezdődik a kampány, amely az idén már csak 2 millió autóst érint.

A mintegy 4,2 milliós magyar járműállományból már csak azok kötelező biztosítása jár le az év végével, amelyekre azt 2010 előtt kötötték. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani.

A biztosítók év közben is módosíthatják a kgfb díjaikat, annyi a kikötés, hogy azokat 60 nappal korábban kell meghirdetni. Így azoknak a társaságoknak, amelyek a jövő év január elsejétől új díjjal akarnak szerződést kötni az ügyfelekkel, szintén meg kell hirdetniük a tarifákat november másodikán a saját internetes felületükön, valamint a felügyelet és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján.

Az MTI által korábban megkérdezett online alkuszok 10-15 százalékos díjemeléssel kalkulálnak, így a kampányban az átlagdíj 14 ezer forint körül alakulhat. Akik váltanak, azoknál várhatóan ezer forint lesz az a küszöb, amelynél már olcsóbb biztosítót választanak – vélekedtek.

Eddig az online alkuszok elemezték leggyorsabban az új díjakat, tesztelve, hogy melyik üzemeltető csoportok részére lesznek drágábbak, vagy éppen olcsóbbak a biztosítások. Most hétfőn délelőttre ígérték az első változatokat.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés