Hetedszer is rajthoz álltak a „veteránok” A Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesületének (RAMME) köszönhetően immáron hetedik éve július utolsó hétvégéjén három napra a veteránozás fellegvárává alakul át Miskolc és térsége.
A RAMME 2006 óta működik, tagjai olyan veteránjármű-tulajdonosok, akik a minőség elkötelezett hívei, járműveik rendelkeznek az országos muzeális minősítéssel, sőt nemzetközi minősítéssel is. Zömmel miskolci kötődésűek, de az évek során az ország több pontjáról csatlakoztak hozzájuk.
A RAMME tagja a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetségnek, az 1966-ban alapított FIVA-nak (Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége), valamint élvezi a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) támogatását. Ezen tagságok felhatalmazzák a Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesületét nemzetközi rendezvények szervezésére is.
Az egyesület több nívós, nemzetközi rendezvényt is szervezett, számos színvonalas kiállításon vett részt, továbbá felkérésre a nemzetközi szinten is elismert Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon is többször megjelent, s változtatta „mozgó múzeummá”, jáűrműtechnikai bemutatóvá Miskolcot és környékét.
Pénteken 25 jármű regisztrált, ami ha nem is tűnik soknak, magas minőség áll mögötte, tudtuk meg Lévai Tünde elnöktől. Ezúttal egy 1933-as Horch (az Audi elődje) volt a „korelnök”, amely egy kis „orvosi beavatkozásra” is szorult a szombati rajt előtt, amelyet a Miskolci Egyetem területén tartottak. Az ügyességi és tájékozódási versenyt követően az öreg – de nem vén – autók és motorok az előre kijelölt, feladatokkal, pihenőkkel, programokkal tarkított tokaj-hegyaljai útvonalon vonultak végig.
Vasárnap a Herman Ottó Gimnázium Sportcsarnokában (Miskolc, Tizeshonvéd u. 21) várják az érdeklődőket, reggel 8 és délután 2 között, ahol a kiállított veteránjárművökön túl találkozni lehet több magyar ralibajnokkal is.
Szalóczi Katalin