“Herczeg Andrással már tudtak meccset nyerni, hátha most is sikerül”

Akt.:
Egy korábbi mérkőzés a DVSC és a DVTK között.
Egy korábbi mérkőzés a DVSC és a DVTK között. - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ön szerint kiharcolja-e a Loki a bentmaradást? Erről kérdeztük az utca emberét.

Szerintem bent tud maradni, főleg úgy, hogy a Diósgyőr elleni meccsen már Herczeg András lesz a vezetőedző. Vele már tudtak meccset nyerni, hátha most is sikerül – mondta Király Béla.

kirily-bela-1
Király Béla

Nagyon remélem, hogy bent maradnak, igaz, hogy a fociban annyira nem vagyok otthon, de mivel debreceniek, így egyértelmű, hogy nekik szurkolok – jelentette ki Varga István.

varga-istvin-1
Varga István

Szász Ede nem bízik abban, hogy bent marad a Loki, főleg, hogy a Diósgyőr hazai pályán fog játszani. Úgy véli, hogy a debreceniek 1–0-ra kikapnak, ezzel pedig ki is esnek.

szisz-ede-1
Szász Ede

– Nem valószínű. A Diósgyőr erősebb lesz, a Loki meg nem érett meg arra, hogy bent maradjon az NB I-ben. Jó lenne, de sajnos nem hiszek benne – részletezte Sarkadi Zoltán.

sarkadi-zoltin-1
Sarkadi Zoltán

– Húzós lesz, főleg az edzőváltás miatt. Nem tudom, hogy megverik-e a Diósgyőrt, de mivel Miskolc környékéről jöttem, így elég kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban – osztotta meg véleményét Gulyás Dávid.

gulyis-divid-1
Gulyás Dávid

Rostás Attila szerint Herczeg András vezetésével sikerül megverni a Diósgyőrt, amivel kiharcolják a bentmaradást. Másképp nem lenne benne biztos.

rostis-attila-1
Rostás Attila

HBN | Fotók: Derencsényi István


DVTK vs. DVSC – Nem ők azok, bennmaradt, és megtippelhetetlen…

Pajkos Jánost, a DVTK és a DVSC egykori edzőjét kicsalja Mező­kövesdre volt csapatainak csatája.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés