Helyreállítás: „még az elején vagyunk”

Miskolc – Többen is megkeresték az utóbbi napokban Felsőzsolcáról, hogy tartanak a fertőzésveszélytől, mondta Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője Felsőzsolcán.

Emiatt szervezett sajtótájékoztatót szerda reggelre, ahová meghívta dr. Bodnár Juditot, az ÁNTSZ regionális tisztifőorvosát, hogy válaszoljon a felvetődött kérdésekre.

Kézmosás, – fertőtlenítés

Bodnár Judit több kollégájával együtt érkezett a sajtótájékoztatóra. Elmondta, hetek óta propagálják a higiéniai előírásokat az árvíz érintette területeken. Nyomatékosítván többféle szórólapot is eljuttattak a helybéliekhez. Bodnár Judit hangsúlyozta, mi a teendő ebben a helyzetben: a legfontosabb a kézmosás és – fertőtlenítés. Csak ellenőrzött, vezetékes vizet fogyasszanak, az ásott kutak vizét tilos meginni. Figyelmeztet, a zöldségeket nyersen nem, csakis hőkezelve szabad megenni.

A tisztifőorvos szerint fertőző májgyulladás járványnak minimális a kockázata. Az oltások kapcsán elmondta, a háziorvos tudja mérlegelni, hogy kinek szükséges beadni. Az ÁNTSZ a 6-11 éves korosztály számára – egy-két héten belül – oltási sorozatot szervez hosszú távú védelmükre. Többféle oltóanyag (központi forrásból és adományokból) áll e célra rendelkezésre, erről a közeljövőben kívánják tájékoztatni az érintetteket.

Mobil csoportok

Az ÁNTSZ más területekről is átcsoportosított dolgozóiból megyénkbe, ők napi körutakon járják a településeket. Feladatuk, hogy felvilágosítást nyújtsanak és megoldást javasoljanak a felmerülő problémákra a fertőtlenítés mikéntjéről, az oltásokról, az ivóvízellátásról, a rágcsáló- és rovarirtásról. Intézkedtek mobilvécék, dögkonténerek felállításáról ugyanúgy, mint a szúnyogirtásról. A tapasztaltakról jelentést készítenek.

Megkérdeztük, volt-e olyan megbetegedés, amely az árvíz számlájára írható. Elvétve egy-egy hasmenés, válaszolta a tisztifőorvos. Bőrkiütések jelentkeztek, de nem az árvíz miatt. Elfertőződött szúnyogcsípésről tud, és olyan kiütésekről, amelyet a nem megfelelően használt tisztítószer okozott.

– Hol tart most a helyreállítás? – kérdeztük még. A tisztifőorvos szerint az elején. Az elázott anyagok, eszközök elszállítása, a durva szennyeződések takarítása történt meg. De sok helyen még vízben állnak a házak, itt még csak a későbbiekben kezdődik a helyreállítás.

 

Oltások, fertőtlenítés

Hány oltást adtak be a megyében? – kérdeztük Bodnár Judit regionális tisztifőorvost.

– Több mint 5 ezren kaptak gamma globulint tartalmazó vakcinát, amely a fertőző májgyulladás elleni védelemül szolgál. Felsőzsolcán 250-et az ÁNTSZ készletéből, és 93-at a máltaiak által felajánlott oltóanyagból adtak be.

A fertőtlenítő anyagok (klórmész, hipó) több depóban, több helyszínen áll rendelkezésre. Hiány nem mutatkozik belőlük.

 

ÉM-HM








hirdetés