Helyi ízeket kóstoltattak Böszörményben

Az egyesület vállalja, hogy hetente egyszer helyi hagyományos böszörményi és/vagy hajdúsági ételeket készítenek
Az egyesület vállalja, hogy hetente egyszer helyi hagyományos böszörményi és/vagy hajdúsági ételeket készítenek - © Fotó: Matey István
Hajdúböszörmény – Az egyesület alapcélja a tájjellegű vendéglátás visszavezetése.

A Civilek a Lakóhelyért Egyesület tagjai helyi vendéglátók és támogatók közreműködésével még márciusban írták alá a „Helyi Értékek Kartája” nyilatkozatot, amelynek kapcsán sütési bemutatót és kóstoltatást tartottak a Fürdőkert Apartman és Étteremben a napokban.

Mint azt dr. Nagy Imre egyesületvezető elmondta a Naplónak, a kartához csatlakozott szervezetek célja felkutatni, életben tartani a régi hagyományos, tájjellegű ételeket, tésztákat, arra ösztönözni a vendéglátókat, hogy vegyék fel ezeket az étlapra, s tudják is elkészíteni.

– Céljuk megvalósítása érdekében vállalják, hogy május 1. napjától legalább egy pénteki vagy szombati napon lehetőleg helyi, jó minőségű alapanyagokból, helyi hagyományos böszörményi és/vagy hajdúsági ételeket készítenek, amit esetenként HÍR-védjegyes, vagy helyi hagyományos sütemények sütési bemutatójával, illetve azok készítésével egészítenek ki. A Civilek a Lakóhelyért Egyesület sütőasszonyaival és sütőmestereivel felvállaltuk a „Helyi Értékek Kartája” kezdeményezést és az időnkénti hagyományos és tájjellegű népi sütemények dagasztási, sütési bemutatóját, kóstoltatását – mondta.

chFotó: Matey István

Hozzátette: az egyesület – a program hosszabb távú fenntartásához átadott „Böszörményi nagymamák finom süteményei, ételei” című receptkönyvükön kívül – tervezi, hogy a csatlakozó éttermek alkalmazottainak sütőtanfolyamot és szakmai bemutatót tart a hagyományos tészták készítéséről. Hiszen véleményük szerint legyen kenyérlángos is, ahol pizza van!

Vonzó illatok

A Fürdőkert Étterem környékét finom illatok töltötték be a minap. A gazdagleves mellett böszörményi parasztkifli készült a civilek segítségével a teraszra állított mobilsütőben – ezt kapta aznap, aki menüt kért. Míg a sütőasszonyok készülődését figyeltük, felelevenítettük, hogy az egyesületnek már 15 HÍR-védjegyes süteménye van, köztük a Kossuth kifli. A pékek, cukrászok szakmai konferenciáján is rendszeresen részt vesznek, de a Földművelésügyi Minisztériumba is gyakran kapnak meghívást.

Egy-egy étel számos próbasütés után válik az igazivá, de ha más tájak ízeit is szeretnék megismerni, tapasztalatot cserélnek más közösségekkel. Szegeden például a kapros-túrós lepény elkészítését figyelték meg abban a receptúrában. A bélesük is hibátlan, mostanság pedig a krumplis-túrós lepényt szeretnék újra „elővenni”, vagy a papsipka nevű, kelt béleshez hasonlító, krumplis alapú tésztát is reméljük, nemsoká megkóstolhatjuk.

– Barak Beáta –


Lehet pályázni a hagyományos ízekkel

Hazánkban 1998-ban a Földművelésügyi Minisztérium az Európai Unió Euroterroirs kezdeményezéséhez csatlakozva „Hagyományok-Ízek-Régiók” (HÍR) elnevezéssel indított programot azért, hogy létrehozza Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteményét. A HÍR-gyűjteményben szereplő termékek körének bővítését, valamint a hagyományos és tájjellegű termékek fogyasztói ismertségének növelését célzó program keretében a Minisztérium 2010 óta HÍR-védjegyhasználati szerződést köt azokkal a termelőkkel, előállítókkal, illetve csoportosulásaikkal, amelyek a HÍR-gyűjtemény követelményrendszerének megfelelő, hagyományos és tájjellegű terméket állítanak elő. A használati jogot pályázati úton lehet elnyerni, melyre a jelentkezés folyamatos.

eredetvedelem.kormany.hu


Recept

Böszörményi parasztkifli

Alapanyagok: Amit régen a nagymama spájzában meg lehetett találni. Kalácstésztából készül.

Elkészítés: A kalácstésztát kinyújtjuk kerekre, cikkeket vágunk belőle, amiket házi lekvárral töltünk meg. Feltekerjük a kifliket, tojással lekenjük, majd vaníliás-cukros-diós keverékbe mártjuk és sütjük – osztotta meg velünk Balogh Imréné.

bpFotók: Matey István


Megmutatták, hogyan készül
Hajdúböszörmény - A hajdúböszörményi éttermek vezetői a helyi Civilek a Lakóhelyért Egyesülettel tavasszal ünnepélyes keretek között írták alá a Helyi Értékek Kartáját, amelyben rögzítik, hogy étlapjukon legalább havonta egyszer hagyományos böszörményi vagy hajdúsági ételeket, süteményeket készítene...