Hagyomány lesz

2022.12.09. 19:19

Világszenzáció-gyanús a téglási kivilágított traktoros felvonulás – fotókkal, videóval

Vagány, vicces és ámulatba ejtő a fénylő monstrumok vonulása.

Forrás: Kiss Annamarie

Ami Debrecennek a virágkarnevál, Téglás számára az Ezüstcsengő részét képező Kivilágított Traktoros Felvonulás. Világszám! Aki látta, mind tudja: nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy egyértelmű legyen: éveken belül ország, világ csodájára fog járni a fényárban úszó robusztus masináknak. Szenzáció!

Sőt, a folyamat már elkezdődött: nem csak a téglási munkagépek öltöztek adventi díszegyenruhába. Péntek délután 25 egyedileg feldíszített traktor gyülekezett a Multifunkciós Közösségi Ház hátsó udvarában.

Szabó Csaba, Téglás polgármestere a Haonnak elmondta, más településekről is érkeztek felvonulók az Ezüstcsengőre.

– Az Ezüstcsengőt még csaknem húsz évvel ezelőtt az óvoda kezdte el szervezni. A többnapos rendezvénysorozat december elején zajlik. Ennek része a Kivilágított Traktoros Felvonulás, melyet tavaly szerveztük meg először, és egy téglási kisfiú ötletén alapszik. Akkor látható volt a sikere: ezrek álltak az út mentén, hogy megnézzék a vonuló traktorokat, amelyek körbejárták az egész várost.

Ebből hagyomány lesz, az már nem kérdés

– mondta Szabó Csaba.

A polgármestertől megtudtuk, van, aki négy hónapja díszítgeti traktorát. Néha óvodáscsoportok, helybéliek is besegítenek a járművek csinosításába. A látványos esemény emellett a gépek számára egy időszak lezárását is jelenti: a mezőgazdasági munkák befejeztével egyfajta végzősök bálja a pöfögő masinák számára a felvonulás, ahol teljes pompájukban megmutathatják magukat a téglásiak és a világ számára.

Hajnal László

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában