“Hazugsággal párnázzuk körbe a rákbeteget”

Hernádi Judit a színpadon
Hernádi Judit a színpadon - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Interjú Hernádi Judit Jászai Mari-díjas színésznővel.

Ez egy nagyon furcsa előadás, érdekes zenés megoldásokkal, elrajzolt képekkel.”

Az ember felelős a saját életéért és nem baj, ha ezt tudomásul veszi – foglalta össze Hernádi Judit a Happy Ending című darab üzenetét. Anat Gov alkotásában a főszereplő rákos színésznő úgy dönt, nem a keserves napokat hosszabbító kezelések, hanem ő határozza meg élete utolsó időszakának körülményeit. A különös humoros jelenetekkel teli mű a döntésekről szól. Arról, hogy mindenki csak maga tudhatja, mi a legjobb neki. Én az egész életemet így élem – fogalmazott a karaktert kedden Debrecenben megformáló művész.

Ön e darabban szembenézett a halállal. A színpadon megélt szituáció változtatott a véghez való viszonyulásán?

Hernádi Judit: A színészet nagyszerű ajándék, mert az ember közel engedheti magához például az ilyen típusú élethelyzeteket. De nem kellett egy színdarab feltétlenül ahhoz, hogy gondolkodjam a végről, hiszen koromnál fogva megéltem a szüleim eltávozását. Nem tudom, hogy változtatott-e a felfogásomon, mert ha igen, akkor már nem tudok viszonyítani.

Sorsszerű, ahogyan ez a darab rám talált. Bajor Imi barátom akkoriban ment el, amikor bemutattuk. Margitai Ágit pedig néhány hónappal később győzte le ez a betegség. Vele együtt négyen összeálltunk nagy vidáman próbálni ezt a művet, s arra gondoltunk, hogy a sorssal szemben mi most lerovunk valamit, ezért velünk ez biztosan nem történhet meg. Margitai Ágiban bizonyára már dolgoztak a rossz sejtek, de a próbák alatt nem látszott rajta semmi. Aztán nagyon hamar meghalt.

El kell fogadni, hogy aki megszületik, az el is fog menni. De nem feltétlenül kell belehalni a rákba. Ez egy gond, amivel szembe kell szállni méghozzá úgy, hogy tudatosítani kell a betegséget is. Ha ma elhangzik valahol a rák szó, az emberek rögtön hazudni kezdenek. „De jól nézel ki! Ne beszéljünk róla! A kemoterápia nem olyan szörnyű. Nem is úgy van.” De úgy van! Nem jó út, hogy tudomást sem veszünk a másiknak bajáról, arról, amin keresztülmegy. Tapasztalatom szerint, akik eljönnek, különösen, ha érintettek, szívesen veszik, hogy beszélünk erről és más is megtudja mi az, amiben élnek.

Milyen a jó színház? Mi vonzza Önt a nézőtérre?

Hernádi Judit: Mindenkinek más a jó színház. Van, aki azt kedveli, ha szórakoztatják és elfelejtheti a problémáit, van, aki azt, ha megmozgatják az agyát, sőt valamilyen irányba terelik. Én szeretek gondolkodni. Mindamellett, hogy hiszem, nevetés nélkül nem lehet élni. A humor szó latinul nedvet jelent, és a víz a testünk alapeleme, életképtelenek vagyunk nélküle. De szeretem, ha a komikus darabok is visznek valamiféle értelem felé. Amely után érzem, hogy ma tanultam valamit. Amitől nekem is lesz egy gondolatom. Nagyon szeretem az alternatív színházat, érdekesek. Ma már sokszor előfordul, hogy ha elolvasom a színlapot, alkotót, szereplőket, akkor tudom milyen lesz, már el sem kell mennem megnézni és ebbe a kategóriába néha én is beletartozom. Ez nem jelenti azt, hogy nem jó, csak engem már nem húznak be az ilyen típusú alkotások.

A művészetéért járó számos díj között akad egy, amellyel más erényt ismertek el. Miért kapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat?

Hernádi Judit: Mert antirasszista vagyok, ennyire egyszerű. Ezért sokat tettem és ennek gyakorta hangot adtam, például a Heti hetesben.

Hogyan tudunk ma tenni az ügyért?

Hernádi Judit: Nagyon nehéz. Még amikor azt hisszük, hogy nem vagyunk diszkriminatívak, akkor is előfordul, hogy reflexből úgy viselkedünk. Mindenhol halljuk, hogy a menekülők – én így hívom őket – idejönnek, elveszik a munkánk, agresszívak, ránk törnek. Ebben a helyzetben lehetetlen okosnak lenni. Nem általánosíthatunk, minden egyes menekülő egyéni sorsába kellene képzelnünk magunk. Empátiára van szükség, emberségre!

Számos magyar filmben játszott. Mi a véleménye a magyar filmművészet jelen helyzetéről?

Hernádi Judit: Nagyon szeretem a magyar filmeket. Szívesen nézem. Tetszett a legfrissebb, a Veszettek is, fájó, hogy ennyire rossz kritikákat kapott. A hazai filmgyártásban most nem vagyok otthon, de általánosan azt tapasztalom, hogy nem önmagában értékelnek egy-egy művet, vagy művészeti teljesítményt. Szempont az is, hogy ki alkotta, ki támogatta. Csak az nyugtat, hogy ez nem hazai sajátosság. Mindenhol ez van és nem tudom, mi lesz így a jövőben.

1968 óta szabadfoglalkozású, annak minden előnyével, hátrányával. Mit tanácsolna egy mai pályakezdőnek?

Hernádi Judit: Már akkor láttam, hogy erre fog tartani a világ, csak nem gondoltam, hogy ilyen lassan. Én egy gyorsan reagáló ember vagyok, tudtam, hogy ez nekem való út. Ma szinte csak a szabadfoglalkozás létezik. A színészeket gyakorta nem állandó társulati tagként, hanem szerepekre szerződtetik. Tanácsot azonban nem lehet adni, mert mindenkinek a habitusától függ, hogy hogyan érzi magát biztonságban.

– Horváth Borbála –

 








hirdetés