Hazavinnék a Vajdaságba Einstein feleségének földi maradványait

Hazavitetné a Vajdaságba Albert Einstein első feleségének földi maradványait az asszony egyik unokaöccse – írja a Vecsernye Novoszti szerb napilap.

Mileva Maric többek szerint jócskán hozzájárult a relativitás elmélet kidolgozásához.

A matematikus, fizikus Mileva Maric 1875-ben született a vajdasági Titelben. Újvidéken, és Szávaszentdemeteren végezte tanulmányait, majd Svájcba költözött, ahol a Zürichi Politechnikumba került. Ott találkozott és kezdett el dolgozni Albert Einsteinnel, akihez 1903-ban feleségül ment. Három évvel Einstein relativitás elméletének poblikálása után 1919-ben váltak el viharos körülmények között.

Egyes feltételezések szerint a válásba belerokkant szerb asszony nagyban hozzájárult a híres egyenlet kidolgozásához is. Maric elfeledve, 1948-ban halt meg Zürichben. Egy köztemetőben nyugodott, mígnem a szerb nagykövetség tavaly júniusban emléktáblát állítatott neki.

Mileva maradványainak szülei mellett kellene nyugodnia, Újvidéken, vagy Tiltelben” – mondta Dragisa Maric, Mileva egyik unokaöccse a Vecsernye Noviszti szerb lapnak. A férfi szerint ezzel Szerbia igazságot szolgáltathat a nagynénjének, akit gyakran csak feleségként emlegetnek Einsteinnel kapcsolatban, és nem mint munkatársat.