Hazatért Debrecenbe a Krisztus Pilátus előtt!

Akt.:
Ez a felvétel még a festmény tavalyi elszállításakor készült, de hasonlóképp az ablakon emelik be most is az alkotást a Déri Múzeumba
Ez a felvétel még a festmény tavalyi elszállításakor készült, de hasonlóképp az ablakon emelik be most is az alkotást a Déri Múzeumba - © Fotó: HBN
Debrecen – Ma délelőtt emelik be a Kanadából hazaszállított Munkácsy-festményt a Déri Múzeumba.

Előzetes bejelentés nélkül ma délelőtt visszaszállították Debrecenbe a 2014 júliusában Kanadába vitt Krisztus Pilátus előtt című alkotást.

Mint arról a Napló korábban többször, részletesen beszámolt, a festményt azért kellett elvinni a tengerentúlra, mert lejárt a kölcsönbérleti szerződés, melyet a magyar állam és a kanadai Hamilton Galéria kötött. A hosszú évek óta tartó tárgyalások azonban idén év elejére eredménnyel jártak. Balog Zoltán miniszter február 26-án a Déri Múzeumban jelentette be: sikerült megállapodniuk a galériával, hamarosan hazatérhet a Munkácsy-trilógia külföldi tulajdonban lévő darabja. Mint akkor elhangzott, a szerződsét ugyan még nem írták alá, de várhatóan hónapokon belül hazatérhet az alkotás. Ezt követően, közel két hónapnyi hallgatás után kaptuk a hírt, ma délelőtt hazaszállítják a debreceni Déri Múzeumba a híres festményt, melyet várhatóan a szakemberek jelenlétében a néhány héten belül ismét visszahelyeznek a Munkácsy-terem falára.

Azt egyelőre nem tudni, hogy megvásárolni sikerült-e az államnak a művet, vagy ismét tartós bérletbe kaptuk a Krisztus Pilátus előttet, melynek sorsáról az utóbbi időben a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Baán László tárgyalt Kanadában.

Kérdéseinket már elküldtük az Emminek és Baán Lászlónak is, a válaszokkal, további részletekkel és fotókkal hamarosan jelentkezünk!

HBN-Sz. Fabók Ágnes


Pákh Imre: rendkívüli hír a Munkácsy-kép megvétele
Debrecen, Kijev – Meglepődve értesült Balog Zoltán ma délelőtti, debreceni bejelentéséről Pákh Imre, akit a Napló Kijevben ért el telefonon.


Újra együtt lesz a Munkácsy-trilógia Debrecenben!
Debrecen – Kósa Lajos bejelentette, az állam szeretné megvenni Pákh Imre képét is.


Hazajön a Krisztus Pilátus előtt?
Debrecen – Váratlanul, csütörtök délelőtt értesítették szerkesztőségünket, hogy ma 10 órától sajtótájékoztatót tart Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Papp László, Debrecen polgármestere a Déri Múzeumban.


Trilógia-saga: túl sok a kérdőjel
Debrecen, New York – Hiába kapott „álomajánlatot” a Golgotára, a gyűjtő továbbra is inkább az államnak adná el a képet.


Putyin barátjáé lehet a Golgota?
Debrecen, New York – Anyiszimov nemcsak Pákh Imrével, de az orosz elnökkel is régi ismeretséget ápol.








hirdetés