2012.02.4 11:30; Frissítve: 2012.02.4 11:30


Havazás – A rendőrség 38 embert mentett meg a kihűléstől az elmúlt éjszaka

Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) – Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. Öt főúton – a 6-oson, az 56-oson, az 58-ason, a 66-oson és a 67-esen – hóláncot kell használniuk az autósoknak.

    Garamvölgyi László szombat reggeli tájékoztatása szerint Budapesten a rendőrök az éjjel 19 hajléktalant vittek fedett helyre, közülük négyet kórházba. Az ország többi részén ugyancsak 19 embert vittek a közterületekről melegedő helyekre, átmeneti szállásokra – mondta. A legtöbbet, kilenc embert Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mentettek meg a kihűléstől, Komárom-Esztergom megyében hatot, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves és Nógrád megyében pedig egyet-egyet – sorolta.
    Közölte egyúttal azt is, hogy a közútkezelő öt főúton elrendelte a hólánc használatát: a 6-os, az 56-os, az 58-as, a 66-os és a 67-es számú főúton.
    Éjszaka összesen 13 baleset történt az utakon, azok is koccanásos karambolok voltak, köztük három könnyebb személyi sérüléses – közölte Garamvölgyi László, hozzátéve, hogy a határok járhatók.
    Nyolcezer rendőr teljesített szolgálatot, az ORFK-n pedig egy folyamatosan működő operatív törzs kíséri figyelemmel a helyzetet.
    A rendőrség azt kéri, hogy ahol kritikusak az útviszonyok, kizárólag azok induljanak útnak, akiknek feltétlenül szükséges, de ők is csak abban az esetben, ha utazásuk előtt tájékozódtak, és ha kifogástalan műszaki állapotban van az autójuk.

-MTI-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Megtalálták egy eltűnt nő holttestét, emberölés miatt indult nyomozás
Kecskemét, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Emberölés miatt indult nyomozás egy Lajosmizsén eltűnt nő [...] tovább »
Holtan találtak egy kőszegi kerékpárost
Szombathely, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Holtan találtak csütörtök reggel egy 42 éves kőszegi férfit, [...] tovább »
BÉT – Vegyes várakozások a csütörtöki kereskedésre
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki budapesti [...] tovább »
Hármas karambol nehezíti az előrejutást az M0-son, a Nagy-Duna-hídon
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – Három jármű ütközött össze az M0-s autóút 19-es [...] tovább »
Nádasi Tamás: a kínai piacot kiemelt területként kell kezelni
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai piacot kiemelt területként kell kezelni, a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés