Hátrányos helyzetű gyerekek színházi felzárkóztatását támogatta az Emmi

Budapest – Hátrányos helyzetű gyerekek színházi felzárkóztatását támogatta 10 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkársága.

A minisztérium kulturális, valamint a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkársága második alkalommal írt ki pályázatot 10 millió forintos keretösszeggel, amelyet 15 jelentkező program között osztottak szét – mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a pályázatról tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a hátrányos helyzetből érkezők problémáinak feloldását is segítő 50 színházi-nevelési foglalkozáson mintegy 3000 gyerek vehet részt a támogatásnak köszönhetően.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a 15 jelentkező összesen 26,6 millió forint támogatásra nyújtott be igényt és bár nem az igények szerint, de minden programot támogattak az államtitkárságok.

A színházi nevelés a drámapedagógia azon ága, amelyben más dramatikus tevékenységformáktól eltérően nagyobb teret kap a színházi formanyelv alkalmazása.

A színházi nevelési programok esetében a színház minden esetben eszköze annak a témának, amelynek megértésében változást kívánnak elérni a társulatok. Ezek a programok a személyes kapcsolatteremtés révén hatékony eszközei a hátrányos helyzetű gyerekek megszólításának és nevelésének.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés