Hatot lőtt a Mezei-Vill Üllőn

Hatot lőtt a Mezei-Vill Üllőn

Üllő – Ismét tovább
gyarapította győzelmei számát a
bajnokságban a Mezei-Vill FC együttese:
hétfő este az Üllő FC
Cső-Montage otthonában sikerült nyerni,
6–0-ra megverve a házigazdákat.

Nagy Tamás ezúttal
sérülés miatt nem léphetett
pályára az újfalui csapatban,
viszont bemutatkozhatott az első osztályban
Kovács István, aki
aztán a találkozó
végén első
labdaérintéséből
rögtön gólt szerzett.

De erről majd később…
Jól kezdett az Üllő
gárdája, többször
veszélyeztetve a vendégek kapuját.
A Mezei-Vill a nyolcadik percben alakította ki
első igazi helyzetét – noha addig is
határozottan, agresszíven
támadtak, de sok hibát követtek el,
nem egyszer eladták a labdát. A
vezetést az első félidő
közepén szerezte meg a bajnokcsapat,
Tamás László
révén. Az Üllő
próbált egyenlíteni, ám nem
tudtak betalálni a jól védő
Moga kapujába.

A második játékrész
elejét kimaradt lehetőségek –
többek között kapufa mindkét
oldalon – jellemezték, majd a
Mezei-Vill növelte előnyét.
Az utolsó tíz percben végül
beindult a
„gólgyártás”, a
vendégek további négy gólt
könyvelhettek el, noha a hazaiak mindent
megtettek, hogy szépítsenek – nem
sikerült nekik.

Kovács István
pályára lépését
követően rögvest kisbüntetőt
lőhetett, és sikeresen abszolválta a
feladatot – első labdaérintése
volt az NB I-ben –, így
már öt góllal vezettek az
újfaluiak.

Kovács az utolsó percben
még egyszer bevette az ellenfél
kapuját, így két találattal
ünnepelhette
debütálását.

A tények


Üllő FC Cső-Montage–MVFC
Berettyóújfalu 0–6
(0–1)

Üllő, 300 néző. Vezette: Nagy
László István, Nagy Károly,
Mocsári Tamás.

Cső-Montage: Laucsek – Szalay,
Mezőfalvi, Simon, Tóth M. Cserék:
Németh, Erdős, Szente, Hudák, Varga,
Breuer, Márkus. Edző: Török
Tamás.

MVFC: Moga – Trencsényi, Angyalos, Lovas,
Nagy I. Cserék: Safar, Victor, Tamás,
Kolompár, Domokos, Kovács I., Pallai.
Edző: Szitkó Róbert.

Gólszerzők: Tamás (11. perc), Safar
(26.), Victor (33.), Trencsényi (39.),
Kovács I. (39., 40.)

Sárga lap: Szalay.



További hírek a haon-sportoldal kategóriából