Hatásos mozi a Saul fia

Akt.:
A Sault alakító Röhrig Géza
A Sault alakító Röhrig Géza - © Fotó: Derencsényi István
A Saul fia megtekintésre érdemes, de felhőtlen szórakozást itt ne keressünk.

Rossz a szájíze az embernek, ha azt akarja mondani-leírni, egy holokausztfilm jó, hiszen témája oly szörnyű, hogy azt nehéz pozitív szavakkal értékelni. A hatásos talán illőbb jelző: a Saul fia hatásos mozi. Nemes Jeles László első egész estés alkotása érzékeny, stílusos, nyomasztó és emlékezetes munka. A választott téma persze azonnal arra predesztinálta ezt az alkotást, hogy nemzetközi szinten jegyzett legyen: így is történt, hiszen a cannes-i filmfesztiválon ódákat zengtek róla nem csak szakmai, hanem nézői oldalon. (Itt érdemes megjegyezni, kicsit talán szomorú az a tény, hogy hazánk az elmúlt évtizedekben csakis ehhez a szörnyű népirtáshoz kapcsolódó művekkel tudott kitűnni a világ kulturális mezőnyéből – lásd még a Sorstalanságot.)

A történet szimpla, de épp ezért van mód meggyőző erővel tálalni. Saul (Röhrig Géza) az auschwitz-i Sonderkommando tagja egy fiú holttestét meglátva felismerni véli saját gyerekét, s úgy dönt, sehová sem (vagyis a halálba) tartó életét arra áldozza, hogy tisztességesen eltemesse a halottat. Az elhunyt körül bonyolódó történet egyszerre idézi Sam Peckinpah Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét! és Alfonso Cuarón Az ember gyermeke című remekeit (azzal a különbséggel, hogy előbbiből szerencsére mellőzi a fekete humort, utóbbi esetében pedig nem a végtisztesség megadása, hanem az új élet reményének fenntartása a cél), de mindezt elképesztő filmnyelvi megoldásokkal teszi. Végig a főszereplőt, Sault követjük (nem ritkán hosszú perceken át, vágás nélkül), kevés dolgot láthatunk (annál több mindent hallhatunk), és ez a hitchcock-i gondolat (a képzeletünkre van bízva a szörnyűségek átélése) még fojtogatóbbá teszi ezt a közel két órát.

Nemes Jeles László a debreceni közönségtalálkozó után megerősítette azt a felvetést, miszerint az egész műben van valamifajta ősiség, valláselőttiség. Bár ez nem volt szándékolt, de már egy korábbi munkacím is utalt erre (God of Waters – A vizek istene): – Egyszerű filmet akartunk, amely ősi erővel működik – fogalmazott a rendező. Mindez abban is tetten érhető, hogy a homogenizált tömegből kiragadott egyének halála mind-mind egy-egy őselemhez (a levegőhöz, a vízhez, a tűzhöz és végül a földhöz) köthetően következik be.

Bár a fiút temetni kell, az efféle alkotásokat látva a magyar filmet korántsem szükséges.

HBN-VÉZS








hirdetés