Hatalmas lendületet adhat Töröknek a győzelem

Hatalmas lendületet adhat Töröknek a győzelem
Hatalmas lendületet adhat Töröknek a győzelem - © Fotó: magánarchívum
Debrecen – Az egykori DVSC-bunyós, az immár profiként öklöző Török Ferenc szombaton zsákbamacska ellenfelet kapott az utolsó pillanatban, ám sikerült legyűrnie a bivalyerős cseh versenyzőt.

A Ferobox Event profi ökölvívó gáláján, Budakalászon az előzetes tervek szerint egy magyar vetélytárssal nézett volna szembe Török, ám a helyszínen változott a program és bekerült a mély vízbe Toby, mivel első nemzetközi meccsére került sor a cseh Vardan Besalyan ellen.

Semmit sem tudott a kezdő profiról (egyébként Töröknek is még csak a hatodik meccse volt ez a hivatásosak között), ám az hamar kiderült, hogy nagyon erős fizikumú a cseh srác.

A félnehézsúlyban megvívott csata során az első menetben Török akarata érvényesült, aki uralta a ringet, majd kezdett feljönni Besalyan, ám a magyar fiú gyorsasággal ellensúlyozta a másik fizikai fölényét. Így is sikerült Besalyannak átütnie olykor Toby védelmét, aki az egyik nagy tasli lelki és fizikai hatását magával vitte a szünetre is. Szerencsére idővel kezdett „kimenni” belőle ez az ütés, ráadásul mivel vetélytársa folyamatosan Feri tarkóját is püfölte, megintették, ami jól jött a magyarnak, hiszen fél távnál vezetett. A cseh harcmodora nem változott a harmadik menetben sem, ezért ismét intésekre került sor, s a harmadik után leléptették Besalyant.

– „Szerintem jogosak voltak az intések, mert egyfolytában a tarkómat verte a srác. Tudok jobban is bunyózni, de most nehéz volt ezt kihoznom magamból. Sokat kell még a mozgáskoordinációmon javítani, de fejben egy pillanatra sem rogytam meg, s csakis a győzelem felé törtem előre, ami végül össze is jött” – tudtuk meg a csata után Töröktől.

Érdekes, hogy még az egykori profi világbajnok Erdei „Madár” Zsolt is adott javító szándékú tippeket a meccs után Török Ferencnek (gyorsítsa ütéseit), aki viszont most nagyon örül, hiszen egálba hozta profi mérlegét, ami mostantól 3 győzelemnél és 3 vereségnél áll.

Hamarosan, még tavasszal folytatás várható, ezért a technikáján egyelőre keveset tud csiszolgatni Török, ám a várhatóan valamivel hosszabb nyári szünetet majd a fejlődésre akarja felhasználni az év további csatái előtt.

– Koppányi Szabolcs –



Sporthírek






hirdetés