Hat szem krumplit is magukkal vittek volna a lépcsőházi ruhatolvajok

Akt.:
Hat szem krumplit is magukkal vittek volna a lépcsőházi ruhatolvajok
© Fotó: police.hu
Berettyóújfalu – A berettyóújfalui rendőrök elfogtak két fiatal fiút, akik a gyanú szerint egy lépcsőházból cipőket és más értéktárgyakat próbáltak meg ellopni.

Egy férfi 2015. február 8-án 14 óra 36 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy Berettyóújfaluban, egy Dózsa György utcai társasházban tetten ért két fiút, akik az első emeleti lépcsőfordulóból ellopták a családja ruhaneműit. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták a 34 éves sértett által a földszinten visszatartott 18 éves Sz. Istvánt és 15 éves társát. A járőrök a püspökladányi és a debreceni lakosokat előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték. A megalapozott gyanú szerint a két fiatal a lépcsőházból eltulajdonította a sértett és családja tulajdonát képező három pár cipőt, egy pulóvert, egy távirányítós játékautót, valamint hat szem burgonyát.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A rendőrök Sz. István bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására. Társa az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés