Hat legenda a FIFA elemző csoportjában

Az egykori gólvágó, a holland Marco van Basten
Az egykori gólvágó, a holland Marco van Basten - © Fotó: AFP
Oroszország – Hat futballnagyság tevékenykedik majd az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai elemző csoportjában, amely elismerések odaítélése mellett összegzi a tapasztalatokat és a legújabb tendenciákat.

Szűk területen

A szakértőkből álló elemző testület létrehozásának ötlete 1965-re nyúlik vissza, s első alkalommal az 1966-os angliai vb-n már működött is ilyen csoport.

Ezúttal a brazil Carlos Alberto Parreira, a nigériai Emmanuel Amunike, a szerb Bora Milutinovics, az olasz Alessandro Nesta, a skót Andy Roxburgh és a holland Marco van Basten készíthet összefoglalót.

Parreira, az 1994-ben világbajnok brazil válogatott szövetségi kapitánya, aki Milutinoviccsal együtt a legtöbb ország – szám szerint öt – válogatottját irányította vb-ken, úgy fogalmazott: „Olyan futballt várok, amelyben a csapatok csapatként játszanak, a lehető legtöbb emberrel védekeznek, nyomást helyeznek az ellenfelükre, és gyorsan mennek át támadásba.” Hozzátette, szilárd válogatottakra számít, rendszerint sok játékossal a labda mögött, akik igyekeznek leszűkíteni a tereket, majd lendületesen támadnak.

HBN